A rajzfilmekből nem tudok kinőni. Manapság már egyre kevesebbet, alig egy-kettőt nézek, hiszen mára már teljesen más szellemiségben készülnek. Emlékszem még gyerekkoromban a Nickelodeon csatornát néztem állandó jelleggel. Akkoriban a Cartoon Network többnyire angol nyelvű volt, a Minimaxot akkor is elkerültem, túl gyerekesek voltak a mesék, A Sandokant meg a Varázslatos iskolabuszt néztem csak ott. A Kölyökklub csak hétvégén volt, így egyedül a Nick maradt a meséim fő forrása. Rengeteg sorozatot imádtam, a Fecsegő tipegők, Hé Arnold, Rocko, Ren és Stimpy (csak hogy a kicsit ?betegebb? címeket is említsem) és sok más sorozat szolgáltat kellemes emlékekkel. Évekig néztem a csatornát, egészen addig a pontig, amíg ki nem vették a szolgáltatók a csatornalistából, így a gyerekkorom egy korszaka véget ért. Ekkoriban kezdtem igazán felfedezni az előbb említett CN csatornát, ami már magyar nyelven is sugárzott, igaz először csak délután, később egész nap. Ahogy teltek az évek, és meglett az 1. számítógépem, egyre kevésbé néztem a tévét, inkább a virtuális világ csodáival foglalkoztam. Így egyre jobban elborzasztott, mikor néha-néha odakapcsoltam az új kedvenc mesecsatornámra, melyen a nevével ellentétben nem csak rajzfilmeket, de mindenféle élőszereplős hülyeséget is sugároztak. Nicken is voltak élőszereplős sorik, azokat se nagyon néztem, bár volt egy-két kivétel, pl. a Kenan és Kel vagy a Titkos legendák temploma. Aztán egyre jobban láttam süllyedni a színvonalat, az olyan műsorok, mint a Nyomi szerencsétlen utazásai, ahol pestises patkányt nyalogattak vagy a Gumball világa, ahol ha a csávó kiszállítja a pizzát, megsemmisíti az univerzumot, egyre jobban megkérdőjeleztem, hogy mégis mi a fenének kell ennyire retardált hülyeségekkel bombázni a nézőt. Lehet én vagyok túlságosan maradi, habár régen én is néztem pár nem éppen gyerekbarát mesét, a korábban említett Ren és Stimpy esetleg a Bátor, a gyáva kutya vagy épp a SpongyaBob is elég őrült műsor volt, ám talán pont azért nem haragszom rájuk, mert viszonylag ritkák voltak. Most meg az ember odakapcsol bármely csatornára, csak ömlik a szenny. Régebben lehetett ellensúlyozni a ?hülye? műsorokat a minőségibb címekkel, ám ha csak baromság megy, a színvonal is csak süllyed. Így manapság a rajzfilmnézésem kimerül a South Park vagy a Family Guy aktuális részeivel. (Az animéket nem számítom bele, bár azokból se nézek túl sokat.) Szegény Nickelodeonról nem tudom, mennyire változott meg az évek során, ám egy valamit tudok, azt hogy elhozta az utóbbi idők egyik legjobb animációs sorozatát!
A sorozatról keveset hallottam, hiszen nem volt olyan csatorna, ahol nézhettem volna. Az interneten böngészve akadtam bele egyre többször, de akkor még nem érdekelt különösebben. Aztán egyre zavaróbbá vált, hogy lassan mindenhol felbukkant a sorozat, így a világháló egyenesen rám ?kényszerítette?, hogy megnézzem. Be is szereztem az első évadot, de elég döcögősen indult a kapcsolatunk. Megnéztem egy részt, sok nap kihagyás, egy újabb rész, megint sok nap kihagyás, megint egy újabb rész. Őszintén szólva nem igazán volt kedvem nézni, no meg volt még más sorozat is, amit nézek, így időm se nagyon volt rá. Aztán beköszöntött a december, és sorozatnéző énem ennek nagyon nem örül, ugyanis minden, amit nézek elment szünetre, így a hétvégéim (mert főleg ilyenkor érek rá nézni bármit is) elég üresek lettek. No meg ugye beköszöntött a téli szünet, így még több időm volt, ám sorozatom kevés. Egy hirtelen gondolattól vezérelve elindítottam az Avatárt, és néztem. Majd amikor vége lett az epizódnak, elindítottam még egyet és még egyet és még egyet, majd azon vettem észre magam, hogy már véget is ért az 1. évad. És hogy mennyire epic volt, azt nehéz kifejezni! Éreztem, főleg az évad vége felé, hogy ez a sorozat több, mint aminek elsőre tűnik, és ami a legjobb, hogy évadonként egyre jobb és jobb lett. Az évad vége után nem volt megállás, ahogy lehetett és időm engedte, daráltam is le a részeket rendesen. Gyönyörű mese volt, mely az elejétől a végéig érdekes és izgalmas volt, rengeteg epikus pillanattal megfűszerezve. Ez a sorozat tartalmazza, ami a legtöbb gyerekmeséből kimarad, elsősorban színvonalat. A legfontosabb tulajdonsága, hogy képes minden korosztály számára szórakozást nyújtani, ha én így 20 éves fejjel képes voltam végig izgulni, akkor gondolom egy gyereket még jobban magával tud ragadni. Egyszerre tudja megérinteni a gyerek és felnőtt nézőt, mindenféle erőlködés nélkül.
De hát miről is szól a történet? Rém egyszerű az egész, a fiatal testvérpár, Katara és Sokka, kik a sarkköröknél élnek, egy napon rátalálnak egy jégbe fagyott kisfiúra, akin különös tetoválások találhatóak. Kiolvasztják, majd megtudjuk, hogy a kopasz fiút Aangnak hívják. Aangról hamar kiderül, hogy egy levegőidomár, a többiek meglepődnek, hiszen mindenki azt hiszi, ők már kihaltak. Ám nem csak a levegőt képes irányítani, hanem a másik három elemet, a földet, tűzet és vizet is képes a maga szolgálatába állítani, ugyanis ő az Avatár, a 4 elem mestere, aki 100 évvel ezelőtt tűnt el. Ezalatt a 100 év alatt Aang népét kiirtották, a Tűz népe pedig hódító háborút kezdeményezett, és majdhogynem az összes királyságot sikerült elfoglalnia. Így Aang útra kel, hogy megtanulja irányítani a képességeit és legyőzze a Tűz urát, ezzel véget vetve az évszázados háborúskodásnak. Vele tart a vízidomár Katara és Sokka, később csatlakozik hozzájuk a földidomár Toph is. Persze egy jó csapatba állatok is kellenek, így velük lesz Momo a maki, valamint Appa, a repülő bölény. A sorozat világában nem csak szokványos állatok, hanem különböző hibrid teremtmények is helyet kaptak, mint például egy kacsacsőrű medve, szóval az ilyen furcsaságokon nem kell meglepődni.
A sorozat főszála lényegében a Tűz urának legyőzése, de természetesen nem minden részben kerül ez a középpontba. Leginkább a szereplők megismerése és a világ felfedezése teszi ki az epizódok nagy részét, de természetesen a végcél is mindig ott lebeg a szemük előtt. És az Avatar csapat sincs teljesen biztonságban, hiszen Zuko herceg próbálja minden áron elkapni Aangot.
Ha már szereplők, ez az, amivel szintén betaláltak a készítők, ugyanis, remekül megírt karaktereket kapunk pozitív és negatív oldalról egyaránt. A fontosabb szereplőknek megvan a hátterük, megmagyarázzák az indítékait, és talán meg is lepődhetünk néhányukon. Nem érezzük feleslegesnek őket, a főbb szereplőket mindig remekül hasznosítják. Remek személyiséggel ruházzák fel a hősöket és a haramiákat is. Elsősorban ott van Aang, a történet főszereplője, akinek a teljes élete összeomlott, hiszen mindenki, akit ismert már régen meghalt, és sokáig ostorozza magát, hogy nem tehetett semmit, hiszen ő az Avatár, akinek egyensúlyt kellett volna hoznia a világra, ám cserbenhagyta azt. Ugyanakkor ő még csak gyerek, és sokszor viselkedik ekképpen.
Az első számú női főszereplő, Katara is hasonló cipőben jár, mint Aang, hiszen a törzsében ő az utolsó vízidomár, noha a vízidomárok közel sincsenek kihalófélben. Ő leginkább egy anyatípus a csapatban, próbálja a többieket kordában tartani, amikor csak lehet.
A bohóckedvű Sokka a fárasztó viccei ellenére egy kiváló harcos és remek döntéshozó is harci helyzetekben, ugyanakkor kicsit másnak érzi magát a többiekkel szemben, hiszen neki nincsenek különleges képességei.
A Vak bandita, Toph királyi vérből származik, ám viselkedésében a lehető legtávolabb áll az ilyesmitől. Fogyatékossága egyáltalán nem korlátozza őt, kiváló földidomár, és szereti szekálni a többieket.
A sorozat egyik legjobb gonosz karaktere (legalábbis én így gondolom), Zuko herceg is érdekes pontja a sorozatnak, hiszen a sablongonosz figura helyett egy sokkal összetettebb személyiséggel áldották meg. Mindenáron meg akarja találni az Avatárt, ám ezt nem azért teszi, mert ő a főgonosz fia, és ő is gonosz, hanem mert őt száműzték, és csak így tudná visszanyerni korábbi életét. Sokáig ez az egy cél lebeg a szemei előtt, ám eközben sokszor kerül olyan helyzetbe, ahol megkérdőjelezi önmagát. Zukoval tart száműzetésében a nagybátyja, Iroh is, aki egykoron hatalmas hadvezér volt, ám mára csak egy békére vágyó öregember. Iroh leginkább az a tipikus bölcs öreg szereplő, aki tanácsokkal és útmutatásokkal látja el Zukot, és próbálja a helyes irányba terelni őt.
A történet főfőfőgonosza, A Tűz Ura Ozai hátteréről nem sokat tudunk meg, de személyisége annál inkább előkerül. Leginkább csak említik a sorozat nagy részében, ténylegesen az utolsó évadban kerül jobban előtérbe. Tipikus hatalommániás, aki a cél érdekében mindent képes feláldozni. Megveti a fiát, aki nem olyan mint ő, helyette a lányát, Azulát részesíti előnyben, aki hasonlóan romlott személyiség lett.
Mit is mondhatnék még erről a sorozatról? Ilyen minőségű rajzfilmsorozatot nyugatról még nem igazán láttam. Animékben persze láttam hasonlóakat, ám ez a sorozat nem anime, noha hasonló stílusban és szellemiségben készült. Egy kiváló, érett történettel rendelkező mese ez, mely minden korosztály számára izgalmas és élvezetes cselekménnyel rendelkezik, melyet a kiválóan megírt szereplők is erősítenek. Megfelelően vegyítik a humort, a drámát és az akciót, anélkül hogy egy újabb sablonrajzfilmet kapnánk. Sokaknak talán pont azért tűnik elsőre meglepőnek a sorozat, mert eleve egy gyerekcsatornán megy és mert rajzfilm. De talán pont ez teszi ennyire különlegessé is, hogy ilyen megkötések között is lehetséges felnőttesebb meséket megalkotni mindenféle vér és kegyetlenség nélkül úgy, hogy az a 6 éves gyerek is aki megnézi ne szenvedjen lelki traumát.
Egy kérdés marad, magyar vagy eredeti hanggal nézze meg az ember? Sokan rávágnák, hogy eredetivel, ami persze jogos is. Én magyarul néztem végig (én mindig is szinkronpárti leszek), az eredeti hangokat még véletlenül sem hallottam, így azt mondom nem lett egy katasztrófa. Szerintem nagyon jól eltalálták a szinkronhangokat, bár egy-két hiányosság azért szembetűnik, például a mellékszereplők sokszor ugyanazt a hangot kapják, bár általában eredeti nyelven is előfordulnak ilyesmik. Gondolom a Tűz Ura Mark Hamill-je karakteresebb mint a magyar megfelelője, de arra a rövid időre egyáltalán nem vészes magyarul se. A lényeg a lényeg, hogy a néha előforduló félrefordítás ellenére (mert általában mindig erre hivatkoznak) remek szinkront kaptunk, így tényleg együtt tudja nézni a család minden tagja.
Én csak ajánlani tudom az Avatart, talán kicsit butácskának tűnik az elején, de ha megadjátok a kellő esélyt, akkor egy nagyszerű élményben lehet részetek. Ja és ha lehet, mindenféleképpen kerüljétek az élőszereplős mozifilmet!!!
