A Devil May Cry nem meglepő módon a Devil May Cry című játékon alapszik. A főszereplő személye is ismerős lehet, mivel a jól ismert Dante az. A történet tizenkét részen át tart és mindegyik egy-egy küldetését tartalmaz Dante számára. Ami engem kicsit zavart az elején, hogy fő sztori szál nemigen akart sietni, így hiány érzetem volt, bár ez lehet nem sok mindenkinek probléma.
A történet szerint Dante egyedül vezeti a DMC céget, vagyis úgy csinál, mivel dolgozni heti egyszer is elég szerinte, miközben pénze nincs és nem is nagyon akar jönni a házhoz, bár ez őt nem igazán érdekli. Dante mellet még összesen négy fontosabb szereplő van. A két állandó Morrison és Patty. Morrison Dante ügynöke lenne, aki munkákat hozna Dantenak és talán nem lövők túl nagy poént le, ha elárulom, hogy Patty, Dante első munkájának alanya is végül állandó szereplője lesz a sorozatnak.
A félig démon, félig ember Dante dolga egyszerű, játszi könnyebbséggel intéz el démonokat és a napja többi részét henyéléssel tölti ki, amikor pedig mégis tenne valamit, az csak a pizza és eperfagylalt fogyasztása lehet. Egy rendkívül higgadt, nagyszájú és lusta teremtés, bár az első kettő nem csak rá jellemző a sorozatban.
Egyike azon animéknek, amik Magyarországon is napvilágot láttak, így akár boltban is megtalálhatjuk Devil May Cry: Démonvadászok címen teljesen szinkronizált verzióban, hogy ez jó-e, azt majd eldöntitek, van aki nem szereti a feliratot, az biztos örül neki.
Zeneileg rendben van a dolog, főleg rock/metál és azok mutálódása hallható. A látványra se lehet panasz, még mindig remekül fest ez a 2007-es megjelenésű anime. Az akciójelenetekre alapozó műben nem kevés vér található, így inkább idősebbeknek ajánlott, bár maga a játék sem a kicsiket célozza meg.
Előző részek:
http://www.www.gamechannel.hu/cikk/blog/anime_bemutato_attack_on_titan_shingeki_no_kyojin
http://www.www.gamechannel.hu/cikk/blog/anime_bemutato_sword_art_online__egy_majdnem_tokeletes_jatek
Illetve itt egy Marduk billentyűzetéből származó, remek Anime bemutató:
http://www.www.gamechannel.hu/cikk/blog/anime_bemutato_pokoli_lanyhell_girl
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaszép blog így tovább 😄
marduk
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNagyon jó lett! 🙂 Ment a kesztyű! 🙂
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaKedves Vendég! Szépen megkérlek, hogy távozz innen. Ennek az égvilágon semmi értelme, így csak bannolva leszel.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaBiztos? Hogyan? Ha nem mondod el tovább írogatok,itthon 4 gép van 2 laptop 3 okostelefon, ebből 2 gép machintos-os
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaEnnek mi a halál értelme van? Ha annyira szeretnéd, akkor bannolva lesz mind, de nyugodj meg, nem én foglak bannolni, bár szívesen megtenném, mert láthatóan komoly problémáid vannak.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNa király lett a blogod megint 🙂 Viszont egy építő kritika: beírt régi anime blogjaidat linkként kellett volna, és akkor bumm már kattinthatunk is rá! 🙂 így kicsit macera…
De király lett 🙂
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNem voltam benne biztos, hogy képes vagyok jól linkelni, kommentem már zavarodott meg tőle. 😄 Legközelebb megpróbálom. 🙂
latyaa
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaMeg is hoztad a kedvemet hozzá 🙂 Meg is nézem szerintem. Köszi! Ja és grat! Nagyon jó lett!
neurotic
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaMivel nekem eddig a DMC kimaradt és az újragondolt változat elég jó kritikákat kapott, nagyon erősen gondolkozom a megvételén. Viszont az ára még nincs azon a szinten ami vásárlásra késztetne.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaSteamen tuti lesz nagy akció, csak ki kell várni, bár ezt te jól tudod. 🙂 Szerintem megéri, én elvileg megkapom jövő hónapban PS plushoz, de még hivatalosan nem közölték.
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaén mindig is kihagytam a DMC sorozatot,néhány játékkal játszottam,de nem igazán jött be ez a hentelünk és kész dolog.. az animét nem láttam még,de e csodás írás után megnézek pár részt!köszi rDAVE!!!
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaTeccik!😄
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaMost nézem, hogy oldalt ott van mindhárom blog (Kapcsolódó blogok, cikkek). 😄 Tessék Csirkee, most már nem macerás. 😄
shade
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaHát, én egyszer elkezdtem nézni, azt az 1-2 akciót leszámítva ami van benne szerintem végiglehet aludni…
doublew
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaAz Animet nem szeretem a Devil May Cry játékkal meg soha nem játszottam. Annak ellenére a blog kifogástalan!🙂 A linkeket máskor próbáld hyperlinként betenni hogy elég legyen csak rákattintani és ne keljen külön kimásolni.
U.I: Látom már csirke is panaszkodott e végett🙂 Mindig problémázik valamit nem?😄😄😛😛
misa123
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaNekem nem tetszik a DMC haveromnál toltam de nem jött be nagyon
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 napja😛
rdave
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaKöszönöm DoubleW! 🙂 Óvatosan, csirkee elintéz. 😄
danyee
12 éve, 1 hónapja és 2 hetea Reboot tetszett, de az alap DMC játékokat messziről elkerültem. Az animét azonban meglesem 😄