A Machine for Pigs egy belsőnézetes túlélő-horror játék.
Azonban most a Frictional Games csapatának besegített (jelentősen) Chinese Room csapata. Chinese Room játékaiból látszik, hogy egy kreatív csapattal van dolgunk, akik csodát tudtak volna tenni az Amnesiával, de sajnos ez (szerintem) nem sikerült túl jól.
A történet főszereplője Oswald Mundus, aki egy tragikusan végződő expedícióból tér haza. Álmában egy különös gépezetet lát, azonban kiderül, hogy ez a gép valójában nem csak egy álom. Tehát Oswaldnak ki kell derítenie a gép titkát és megtalálni két elveszett fiát.
Pár dolgot eltávolítottak a játékból, ami fokozta még anno, az előd játékélményét. Ilyen eltávolított dolog az Inventory, a tűzszerszám(tinderbox) és a lámpaolaj. Mivel az Inventory sincs meg, nem tudjuk szemmel tartani az életerőnket, és az elmeállapotot sem tudnánk szemmel tartani, mert azt is eltávolították a játékból.
Nem tudom, hogy ezzel most az Outlast-ra akartak egy kicsit hajazni, vagy csak könnyíteni akartak-e a játékon, fogalmam sincs.
A látványért az elődből ismert HPL engine 2 felel, persze ennek a tuningolt változata. A látvány korrekt, a fényeffektek is szépek, azonban van egy pár olyan eset, hogy rávilágítok a falra és mögé megy fény, de ez nem feltétlen zavaró.
A hangok is nagyon jók, a nyomasztó hangulat, még ha nem is annyira, de még mindig jelen van.
Az irányítás ugyanaz maradt, sőt mostmár controllerrel is csapathatunk a játékban.
A valós fizika is megmaradt, de sajnos a tárgyak száma, amikkel interakcióba lehet lépni az nagyon lecsökkent. Lényegében csak a székeket és a küldetéstárgyakat tudjuk felvenni.
egy jó kis újítás volt azonban, hogy, ha rávilágítok egy szörnyre, vagy a közelében világolok, akkor a lámpa elkezd pislákolni. ez nagyon tetszett.
A játékban eléggé nagyot csalódtam. Az MFP még a legjobb pillanataiban sincs olyan félelmetes, mint az előd. A játék azért próbálkozik. Látunk majd városiakat menekülni a szörnyek elől, ami egy Amnesiához képest elég jó (főleg, hogy a TDD-ben élő embereket nem is láthattunk, kivéve Alexandert). A történet bonyolódik és bonyolódik. Egész jól össze van állítva, a végjáték pedig egész jó lett. Maga a játék is egész jó lett, csak egy pár kulcstényező nélkül már nem érződött Amnesiának. Azért végigjátszottam már csak azért is, mert kíváncsi voltam a történet végére. Magyarosítás híján JELENTŐS ANGOLTUDÁS szükségeltetik!
Én azt mondom nyugodtan adjon neki bárki egy esélyt, megbánni nem fogja senki, ha szerette az elődöt. Esetleg a durva atmoszféra hiánya lehet zavaró.
A játék Steamen 16 Euró, szóval nem tekinthető lehúzásnak szerintem.
De kifejezetten csak azoknak tudom ajánlani, akik képesek a történetet komolyan venni, és nem csinálnak viccet mindenből.
Köszönöm, hogy elolvastad 🙂
marco
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaAnnyira sokan mondják hogy mennyire jó játék az első rész (meg ez is), hogy néha azon gondolkodom, nekiállok újra. Nekem ugyanis nem hogy nem volt ijesztő, de nagyon unalmasnak tűnt…
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaszerintem már eleve az röhögésre fakaszt egy egészséges embert, hogy disznóröfögések elől menekülsz a sötétben 😄
idézi a 80 -as évekbeli akkor véresen komolyan előadott horrorfilmek hangulatát ami ma már mindenki csak röhög
mint például a gyilkos halottak, meg a péntek 13 stb.
marco
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaHuh mondjuk a Péntek 13 nekem nagyon bejön. Olyan jót tudok rajta aludni…😄
danyee
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaA történettel nem is lenne baj, csak hát a disznók…
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaÉn azt mondom ha a TDD-t és ezt kombinálták volna.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaakkor jobb lenne
italianman
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaideje lenne már ki próbálnom.
italianman
12 éve, 4 hónapja és 4 napja+angol tudás tényleg nagyon fontos.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 4 napjamagyar lokalizációval jelent meg
thelondon
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaTalán kipróbálom majd ezt a játékot.
iappearmissing
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaCsak néhány videót láttam belőle, de azon is feltűnt, hogy mennyire lineárisak a helyszínek, és mennyire leegyszerűsödött a játékmenet. 😕
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaSzerintem nagyon jól sikerült játék, vannak dolgok, amiket kihagytak belőle, de a hangulata és a története eszméletlen jó volt. A szörnyek is parásak amúgy, és hiába írják azt, hogy „disznóröfögések” elől kell menekülni, mert amikor meghallod, hogy visít, akkor már futhatsz az életedért, amúgy nem szoktak hangot kiadni. Egyetlen probléma a játékkal, hogy kevés szörnyet tettek bele, ami veszélyes a játékosra.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaÉn nem tudom… én azért paráznék, ha üldözne valami, akármilyen hangot is ad ki 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaAzt lehagytam, hogy van egy olyan disznó, ami képes eltűnni, majd ismét láthatóvá válni. Amúgy nem értem, hogy a szörnyeket miért tartjátok röhejesnek. Szerintem inkább hátborzongatóak, hogy ilyen ember/disznó hibridek üldöznek.
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaJó játéknak tűnik, lehet hogy kipróbálom.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 napjana jó… de egy sertés? 😄
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 napjalegközelebb mi lesz benne az ellenség? kacsák vagy tikok? bárányok? 😄
és majd egy baromfitenyésztő farmon fog játszódni ahol fellázadtak az állatok a méltánytalan bánásmód miatt? elfogyott a takarmány vagy ilyesmi? 😄 ne már
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaLátom nem jött át neked a játék a mondandója, vagy csak nem játszottál vele. Konkrétan nem igazi disznókkal van dolgod, hanem ember/disznó hibriddel. A disznó meg csak egy egyszerű szimbólum, amely az emberek rossz természetét szemlélteti.
Amúgy mielőtt kritizálnátok egy játékot, előtte érdemes kipróbálni és figyelmesen végigvinni, mert ahogy látom egy pár embernek azért nem tetszett, mert nem olvasta el a leveleket meg az ilyen dolgokat. 😛
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaAmúgy elárulom, hogy most viccesnek tartod, de akinek már volt szerencséje szembenézni egy bedühödött sertéssel, az nem tartaná viccesnek. Még pedig azért, mert a disznó természete olyan, hogy ha felharagítják, akkor az addig megy neked, amíg valamelyikőtök meg nem hal. 🙂
danyee
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaEbben igazad van. Érthető volt számomra, hogy a disznó szimbólikus értelemben van jelen a játékban, de ez magát a játékot nem teszi ijesztővé. A mondanivaló érthető, meg minden, de ahogy a mondani valót próbálják a játékos tudtára adni, az nem tett jót a hangulatnak szerintem.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaTényleg nem olyan félelmetesek, mint az előző részben lévő szörnyek, viszont ezek a szörnyek leginkább meggyötört, naív teremtmények, amik igazából a játékos empátiáját hatja meg (ha van neki), és néha olyan érzés töltött el, mintha maga a játékos lenne a szörnyeteg.
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAki nem félt a játék alatt illetve egy kicsit se érintette meg annak érzelmi problémáik lehetnek, javasolnék pszichológust. Másrészről meg szánalmasnak tartom azokat a „termékeket” akik 10 éves fejjel vagy csak annak a szintjén van és úgy fikázza le a játékot és az egész mondanivalóját, mert hát ennek a játéknak bizony komoly szándéka volt. És akkor most jöhetnek azok akik visítják, hogy „na de a dark crescent sokkal félelmetesebb volt” na igen azoknak egyértelműen akik csak a látványtól félnek. Na de aki érett és komolyan vette a MFP-t azok úgy gondolják hogy a dark crescent elbújhat a MFP mellett.
gyilokgyulok
10 éve, 10 hónapja és 1 heteezek nem egyszerű sertések…
gyilokgyulok
10 éve, 10 hónapja és 1 hetenekem egyik hanem a legkedvencebb játékom,egyszerűen nagyon ott van a szeren! gratulálok a chines roomnak! ezt jól összerakták,zene,hangulat és a történet egyszerűen fantasztikus,imádom