Ahogy a névadásból már láthatjátok, hogy mai blogunkban leginkább a Cooler Master kínálatában megtalálható házakkal összefüggésben vizsgáltuk a kreativitást, mint meghatározó tényezőt. Ezt a témát egyébként akár tekinthetjük egyfajta bevezetésnek is, hiszen ahogy említettük a kreativitás nagyon sok témakörben jelen van, csak a mi kínálatunkban is több termékcsaládot tudunk nektek mutatni, ahol ti magatok vagytok a művészek. A házakkal kapcsolatban térjünk vissza kicsit a pénzügyekhez is. Aki ismeri a kínálatunkat az tudja, hogy a számítógépházak piacán szinte minden árkategóriában jelen vagyunk, így akár egy belépőszintű modellünket is bárki alapul veheti. Ugyan ez igaz a formavilágra is, hiszen a szokványos házak mellett igazi különlegességek is helyet kaptak kínálatunkban.
Na de térjünk is rá magára a kreativitás eredményére, melyben az egyik legjobb dolog az, hogy valóban kézzelfogható, illetve szemmellátható változásokról van szó, mely mindig nyújt egy kis pluszt a munka végén, hiszen látjuk azt, hogy miért dolgoztunk. Mai bejegyzésünkben néhány különlegesebb Cooler Master ház teszi tiszteletét, mely közül nehéz is lenne kiemelni egyet-egyet, valamint maga a kiválasztás sem volt egyszerű. Találkozhattok például egy különleges festésű Haf XB-vel, melynek plusz extrája a formavilága is. Ugyanakkor a luxus is egyfajta kreativitás eredménye, így nem hagyhattuk ki nektek az 24 karátos arannyal és valódi krokodilbőrrel borított Cosmos-t sem.
Filmek és játékok kapcsán is létezik számos olyan termék, mely egy alapváltozatra épülve igyekszik az adott alkotás rajongóinak valami különlegeset és emlékezeteset nyújtani. Ez is egyfajta kreativitás, de ebben a helyzetben nem mi magunk állítjuk össze, hogy az adott játékból vagy filmből mi az, ami minket a legjobban megfog, így a különleges szériák sem mindig érik el azt a hatást, amit a gyártók tőlük remélnek. Ennek egyik sajátos megoldása az, amikor mi veszük kézbe az alapmodellt és úgy alakítjuk át, hogy az a szívünkhöz közelálló alkotásra emlékeztessen minket. Fogadjátok szeretettel a Transformers-ihletésű megoldásunkat, mely igazán extrém módosításokon esett át, valamint egy különleges HAF 912-t is találtok a képek között.

Reméljük sikerült kellemes nyári témát elhoznunk nektek, nekünk pedig annyira megjött a kedvünk ehhez a témához, hogy már most kijelentenénk: érkezik majd folytatás. Természetesen várjuk a ti kreativitásaitokat is, illetve véleményeiteket a témával, valamint a termékekkel kapcsolatban.