Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai nap folyamán jelent meg a Capcom legújabb akció-RPG játéka, Dragon's Dogma 2 címen, Playstation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re, így ennyi év várakozás után végre ismét kalandba vághatjuk fejszénket, kedvenc hőseink oldalán. Az első részből is már jól ismert pawn system ezen második részben is visszaköszön, így csatlósaink saját személyiséggel, tulajdonsággal és képességekkel rendelkeznek majd, amelyeket a történet és a cselekmény előrehaladtával fejleszteni tudjuk majd. Képzeljünk csak el egy olyan nyitott világot, ahol szemünk elé tárul a különféle fantasy könyvekből ismert helyszínek és lények összessége és amelyben kedvünk szerint barangolhatunk. Külön érdekesség, hogy a fejlesztők elmondása szerint a legtöbb küldetés elég nagy szabadságot ad majd a kezünkbe, így döntéseink merőben befolyásolhatják majd a históriánk sorsát.
Ha még nem olvastátok volna tesztünket, akkor a következő linken keresztül pótolhatjátok ezen lemaradásotokat. A címben említett videós kedvcsináló pedig alább tekinthető meg. Vajon Ti is próbára teszitek tudásotokat ebben a lenyűgöző világban?
fighterlaci
1 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon hangulatos, az tény!
muki
1 éve, 9 hónapja és 3 heteA trailer önmgaában ütősebb mint az egész játék. 😄
ronalddo
1 éve, 9 hónapja és 3 heteHiába a hangulatos trailer, ha amúgy egy optimalizálatlan bughalmaz. 🙁