Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Skull and Bones útja az áruházak, boltok polcaira minden volt, csak nem zökkenőmentes és aki azt tervezi, hogy végre vitorlát bont a hétvégi nyílt bétát követően, akkor nem kevesebb, mint 70 dollárjába (nagyjából 25 ezer forint) fog kerülni. A Ubisoft társalapítója és vezérigazgatója, Yves Guillemot a múlt héten elmondta, azért lesz ennyi az ára, mert egy hatalmas és teljes címről van szó, egy igazán AAAA-játékról. Az ár-érték arányról a Redditen más a helyzet: walkingdead1282 szerint a játék "eddig rendben van", de "semmiképpen sem" ér 70 dollárt.
Ennek oka, hogy a hajók olyan érzést keltenek, „mintha csúsznának a vízen, ahelyett, hogy mozognának rajta”, és az árboczászlók nem ugyanabban az irányban mozognak, mint a szél. Sokan mások is egyetértettek, mondván, hogy bár élvezik a játékot, az ára túl magas.
Accomplished-Month85 felhasználó egy külön bejegyzésben úgy vélte, hogy a Skull and Bones vesztét a belépési költségek jelentik majd. Szerinte ha nem kellene megtéríteniük a fejlesztési költségeket, akkor lehetne 30-40 dolláros (10-14 ezer forint), vagy akár ingyenes.
tommy
1 éve, 11 hónapja és 6 napjaAkkor megérte megcsinálni a bétázást! 😄
fighterlaci
1 éve, 11 hónapja és 6 napjaHát akkor mégsem volt annyira sikeres. 😄
patrik94
1 éve, 11 hónapja és 6 napjaHát akkor keményen visszanyalt a fagyi…