Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután a várakozásoknak megfelelően hatalmas siker lett belőle, várható volt, hogy nagyon hamar felmerül a Spider-Man 3 lehetősége, és nem is kellett sokat várni erre a pillanatra, még ha a bejelentéstől nagyon messze is vagyunk. Bryan Intihar, a második rész egyik rendezője azonban nemrégiben a Friends Per Second Podcast vendége volt, ahol szóba került a Spider-Man 2 vége, valamint az is, hogy milyen irányban folytatódhat tovább a történet, hiszen az a rendező szavai alapján nem kétséges, hogy lesz folytatás.
Bryan szerint, ha Miles Morales olyan, mint Vasember, és a Spider-Man 2-t a Polgárháborúhoz hasonlítjuk, akkor elég logikusan következik belőle, hogy milyen irányban haladhat majd a folytatás, ami szerinte óriási dolog lenne, de ez még a jövő zenéje.
patrik94
2 éve, 2 hónapja és 3 heteEz nyilván egy pillanatig sem volt kétséges.
vape
2 éve, 2 hónapja és 3 heteVárható volt, hogy nem ülnek sokáig a babérjaikon. 🙂