Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas projektről rántották le a leplet a Novarama fejlesztői, akik bemutatták United 1944 címre keresztelt második világháborús akciójátékukat, mely a csapat alapú túlélést igyekszik a középpontba állítani. Mindezt sok-sok érdekességgel kiegészítve, hiszen a játékban nagyon fontos lesz a crafting, vagy éppen az. hogy a 16v16 fős ütközetekre milyen felszerelést pakoltunk össze a hátizsákunkba, miközben a pályákon is érdemes lesz úgy helyezkedni, hogy ott rögtönzött bázisokról indíthassuk támadásainkat.
A United 1944 nyitott fejlődési rendszerrel érkezik, dinamikusan változnak majd benne a napszakok, egyszóval meglepően sokrétű és érdekes koncepció áll a háttérben. Megjelenési dátumról egyelőre még nem esett szó, de az első zárt béta május 19. és május 21. között már érkezik is.
vape
2 éve, 8 hónapja és 2 heteEz nagyon bejövős!
muki
2 éve, 8 hónapja és 2 heteEzredik ilyen játék, de ezredszer is ki fogom próbálni. 😄
petrovicsz
2 éve, 8 hónapja és 2 heteNekem tetszik! 🙂
fighterlaci
2 éve, 8 hónapja és 2 heteSemmi extra, de a hangulata nem rossz.