Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy nemrég a Twitchen tartott élő közvetítés során Elan Ruskin, az Insomniac Games vezető programozója elárulta, hogy mind a Marvel's Spider-Man 2, mind a Wolverine egy új, "nagyon menő" párbeszéd-technológiát fog használni. Sajnos a fejlesztő nem ment bele sok részletbe erről a rejtélyes újításról, így egyelőre nem tudni, hogy mit is tud ez a technológia és hogyan fogja javítani a játékélményt. A néhány információmorzsa után a rajongók azt találgatták, hogy ez egy mesterséges intelligencia lehet a tartalmasabb NPC-párbeszédekhez.
Egyesek azt is feltételezték, hogy valamiféle M.I. által generált szkript, vagy párbeszéd lesz az NPC-k számára, de vélhetően az Insomniac Games ezt a technológiát a közelgő PlayStation showcase során fogja bemutatni, amelyre állítólag valamikor a júniusi E3 előtt kerül sor. A Spider-Man 2 megjelenése 2023 őszén várható, a stúdió másik szuperhősös játéka, a Wolverine állítólag 2024 őszét célozta meg.
fighterlaci
2 éve, 10 hónapja és 2 napjaHát roppant kíváncsi leszek, hogy ez miben nyilvánul majd meg. 😄
vape
2 éve, 10 hónapja és 2 napjaŐk lesznek a szellemekkel suttogók? 😄
patrik94
2 éve, 10 hónapja és 2 napjaMindenhol tarol az MI,