Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy a Sonic Frontiers első nagy frissítése a befejezéséhez közeledik, ez az információ a játék rendezőjétől, Morio Kishimotótól származik, aki szombaton a Twitteren keresztül válaszolt a MyNintendoNews riporterének tweetjére. Kishimoto válasza tele volt hálával, hogy a sorozat rajongói türelmesen várják a frissítés érkezését, jelezve, hogy már nem kell sokat várni. A rendező így fogalmazott:
Elnézést kérünk, amiért várnotok kell a frissítésre. Az első javítás elkészítése a csúcsponton van. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjátok. Kérjük, várjatok még egy kicsit.
Kishimoto válasza biztató lehet a nyitott világú kalandjáték rajongói számára, de a frissítéssel kapcsolatban szűkszavúan fogalmazott arról, hogy valójában mit is tartalmaz majd és egyelőre nem ismert a javítás hivatalos megjelenési dátuma sem.
A játék megjelenést követően több mint 2,5 millió példányt adtak el belőle világszerte, alig több mint egy hónap alatt, mi a Game Channelen 6,3-ra értékeltük a Frontierst. A Sonic Team vezetője, Takashi Iizuka a megjelenése után kijelentette, 2022 volt „a legnagyobb év” a franchise történetében.
ronalddo
2 éve, 11 hónapja és 1 heteHa van még aki megtartotta az örülni fog neki. 😄
muki
2 éve, 11 hónapja és 1 heteHihetetlen hogy ennyi idő alatt sem készültek el egy sima bogárirtással. 😮
fighterlaci
2 éve, 11 hónapja és 1 heteHa megjelent volna már akkor is késő lenne.
patrik94
2 éve, 11 hónapja és 6 napjaMár lefutott lemez…