Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A szivacskilövők egyik koronázatlan királyaként ismert Nerf bejelentette, hogy újabb videojátékos fegyvert sikerült átültetniük a valóságba, így ezúttal a League of Legends egyik rakétavetője került most a középpontba. Ez nem lett más, mint Jinx karakterének rettegett Fishbones nevű fegyvere, ami egy vállra szerelhető, illetve onnan üzemeltethető, cápás dizájnnal rendelkező eszköz, és Nerf-változatban kifejezetten vagány, ellenben elképesztően drága lett, hiszen míg Amerikában 170 dollárt kérnek érte a készítők, addig felénk 214,99 euróra sikerült beárazni.
Ez mai árfolyamon több mint 87 ezer forintnak megfelelő összeg – ezzel elnyerte a legdrágább Nerf kilövő díját -, és ezért egy limitált kiadású eszközt kapunk, amit január 3-ig lehet előrendelni az Amazonon keresztül, és aki időben leadta a megrendelését, annak ez év végéig vállaltak rá kiszállítást a készítők.
petrovicsz
3 éve, 2 hónapja és 3 napjaEhhez már nagyon nagy fannak kell lenni. 😄
zender
3 éve, 2 hónapja és 2 napjaAzért annyira nem drága ez, máskérdés hogy minek. 😄