Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes pletykák láttak napvilágot a napokban, egyes források szerint a Sony összefogott a dél-koreai NCSoft csapatával, közösen fognak készíteni egy többjátékos, nyílt világú MMORPG játékot, ami a Horizon-univerzumban fog játszódni. Felpörögtek az események a Horizon háza táján, hiszen a Forbidden West első nagyobb kiegészítője és a felújított Horizon Zero Dawn mellett számos egyéb projekt is készül a robotdínós játék univerzumában. A dél-koreai MTN információi szerint további Horizon-címekre is számíthatunk, ugyanis a Sony és az NCsoft közös együttműködésbe kezdett.
Az első közös projektjük a Project H-ként emlegetett MMO, ami a Horizon univerzumában fog majd játszódni. Az NCSoft számára nem idegen az MMORPG-k világa, hiszen korábban már a Guild Wars és a Lineage című fantasy szerepjátékok fejlesztésében is részt vettek.
A játék még nagyon korai fázisban lehet, az NCSoft jelenleg is keres kollégákat a projekt elindításához. Mindenesetre nagy a mozgolódás a francise háza táján, készül ugyanis egy VR-os spin-off rész Horizon Call of the Mountain címmel, sőt, még egy élőszereplős Netflixes Horizon Zero Dawn sorozat is várható valamikorra.
tommy
3 éve, 2 hónapja és 1 heteNa ez érdekesen hangzik! 😮
fighterlaci
3 éve, 2 hónapja és 1 heteAz igen, élném! 🙂
patrik94
3 éve, 2 hónapja és 6 napjaAz igen! 😮 Érdekes irány lenne, de nekem már az ötlet is bejön! 🙂
vape
3 éve, 2 hónapja és 6 napjaAz igggeeeeen! 😮