Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi Resident Evil Showcase eseményen ismét megmutatta magát a Resident Evil 4 Remake, a borzongatós előzetes alapján pedig nemcsak a látványban, hanem a játékmenet terén is lesznek majd komoly változtatások az eredeti részhez képest. A Resident Evil Showcase eseményen bemutatott előzetes alapján a legnagyobb újdonság az új játékmotor és a felújított grafika lesz, viszont a készítők az eredeti rész sztoriját is átvariálták több helyen. A nyitójelenetet teljesen átalakították, hogy a hangulat minél inkább feszültebb és még nyomasztóbb legyen.
Erre a klausztrofób érzésre még inkább ráerősítenek az átvariált helyszínek, a falu épületei közti átjárók még sötétebbek és szűkösebbek lesznek. Szerencsére főhősünk, Leon Kennedy eszköztára is kibővül majd a felújított epizódban.
Hősünk mozgás közben is tud majd tüzelni, a közelharci támadásokat pedig egy jól irányzott hárítással tudja majd kivédeni a kiskésével. A fenti infók különféle újságírók beszámolóiból származnak, akik már kipróbálhatták a programot. A Resident Evil 4 Remake PC-re, PS4-re, PS5-re, és Xbox Series X/S konzolokra jelenik majd meg 2023. március 24-én.
direktor
3 éve, 2 hónapja és 3 heteMár várom.
muki
3 éve, 2 hónapja és 3 heteEz is jól sikerült felújításnak tűnik, reméljük nem kell majd csalódni!
mikee
3 éve, 2 hónapja és 3 heteCsak legyen olyan jó legalább, mint a Resi 2 és Resi 3 Remake, azokat imádtam!
fighterlaci
3 éve, 2 hónapja és 3 heteEz is kötelező game lesz nekem!
vape
3 éve, 2 hónapja és 3 heteNa ez baszó!