Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A francia kiadó a költségcsökkentésre hivatkozva két régóta bejelentett és két további, a közönség számára eddig még ismeretlen játékát dobta ezzel a döntésével végleg a kukába. Úgy tűnik, hogy a költséghatékonyság jegyében nem csak régi Ubisoftos játékok online szervereit lövik le a franciák, hanem az olyan játékok is végleg kaszát kapnak, amiknek nem jósoltak volna nagy jövőt. Az egyik ilyen játék a Ghost Recon: Frontline, ami egy ingyenes, battle royale stílusú FPS-nek készült, aminek a zárt bétáját tavaly októberben tartották volna, amit végül a fejlesztők elhalasztottak arra hivatkozva, hogy a lehető legjobb élményt szeretnék nyújtani a játékosoknak. Plot twist, a béta végül sosem élesedett.
A másik elkaszált program egy VR cím lett volna, amit Splinter Cell VR címen még 2020-ban jelentettek be és amit az alapoktól kezdve a Ubisoft Red Storm fejlesztett a Ubisoft Reflections, a Ubisoft Dusseldorf és az Ubisoft Mumbai együttműködésével. A másik kettő törölt címről sajnos semmit sem tudunk, sem azt, hogy egy már meglévő franchise-ot bővítettek volna ki velük, vagy esetleg valami újjal szerettek volna próbálkozni.
petrovicsz
4 éve, 1 napja és 11 órájaHihetetlen balfasz a Ubi. 😄
fighterlaci
4 éve, 1 napja és 11 órájaFrontline-ra nagyon kíváncsi lettem volna…
direktor
4 éve, 22 órája és 22 perceHát az király?
patrik94
4 éve, 22 órája és 13 perceTök nem érzik már a játékos igényeket sajnos. 🙁
zender
4 éve, 20 órája és 27 perceKomolyan, akkora szarok jelennek meg hogy hihetetlen, egy Frontline BR meg nem. 😮 Meg egy VR Splinter Cell baszki, rohadt jó az alapjáték is, mekkora élmény lenne már VR-ban. 😮 Tényleg nem értem…
mordorer
4 éve, 16 órája és 44 perce#kep#https😕/c.tenor.com/f0c-54Kd2TwAAAAC/but-why-ryan-reynolds.gif#kep_vege#
mobydick
4 éve, 13 órája és 30 perceKöltség csökkentés?!
kisember001
4 éve, 12 órája és 29 perceMérget vettem volna rá hogy a Beyond Good and Evil 2 is szerepelni fog ebben a cikkben.
patrik94
3 éve, 12 hónapja és 4 napjaLehet hogy az az egyik.. Van kettő amiről hallgatnak.