Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A szemfüles adatbányászoknak dialógusokat, audio fájlokat, félkész 3D modelleket sikerült kinyerniük, de még a Techland zombis-túlélős játék kiegészítőjének a várható helyszínét is sikerült kideríteniük. A szeptemberben érkező csomagról konkrét, bejelentett információink ugyan még nincsenek, viszont a bányászok által közétett videó szerint a DLC cselekménye az Opera Astrid nevű operaházban és annak környékén fog játszódni. Az adatfájlok között rengeteg befejezetlen asset-re, 3D modellre és jópár dialógusra, audio fájlra leltek a lelkes bányász kollégák, amiről természetesen rögtön be is számoltak a Reditten.
Az adatbányászok állítása szerint az Opera Astrid lesz a város legnagyobb arénája, ami egyfajta központi hub területként fog funkcionálni, viszont ahhoz, hogy ide eljussunk, a városban elszórt több kisebb arénában kell helytállnunk ahhoz, hogy kiérdemeljük a gladiátor címet. Emellett a cselekmény állítólag két különböző befejezést is tartalmazni fog majd.
Nem árt kellő elővigyázatosággal kezelni az ilyen szivárgásokat, viszont ha a fejlesztők is megerősítik ezeket az infókat, akkor úgy gondolom, hogy egy igazán érdekes és élvezetes kiegészítőnek nézünk elébe.
muki
3 éve, 5 hónapja és 4 heteHát ez azért elég jól hangzik! 😮
petrovicsz
3 éve, 5 hónapja és 4 heteFasza, kár hogy eladtam már. xD
mordorer
3 éve, 5 hónapja és 4 heteFasza helyszín!
vape
3 éve, 5 hónapja és 4 heteNa ez királyul hangzik Teszem is vissza!