Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tolkien a mai napig rendkívül népszerű fantasy univerzuma szinte kimeríthetetlen videojátékos alapanyag, amit mostanáig nem igen sikerült kihasználni, azonban a Gollam után egy újabb programot jelentettek be, mely egy manapság nagyon divatos műfaj képviselője lesz. A Lord of the Rings: Return to Moria ugyanis leginkább a Valheimre emlékeztető kooperatív módra kiélezett túlélős-építkezős móka lesz, amiben a törpök feladata a Moriában való túlélés. A történet szerint Gimli hívására a törpöknek vissza kell szerezniük otthonukat, így a játékosoknak az ő páncéljukba kell bújniuk.
A játékmenet központi eleme lesz az építkezés és a túlélés, amit olyan elemek támogatnak meg, mint hogy figyelnünk kell a hőmérséklet, illetve az éhség mutatóinkra, valamint természetesen kiemelt szerepe lesz a harcnak, amihez rengeteg fegyvert és páncélt kovácsolhatunk, valamint varázstárgyakat is igénybe vehetünk. A játék a jelenlegi tervek szerint csak PC-re fog megjelenni valamikor 2023 tavaszán, kizárólag az Epic Games Store-on keresztül.
muki
3 éve, 7 hónapja és 1 heteNem vagyok nagy Gyűrűk Ura fan, de ez így nekem eléggé tetszik.
fighterlaci
3 éve, 7 hónapja és 1 heteDe fasza! 😮
patrik94
3 éve, 7 hónapja és 6 napjaWoooooooo de király lesz!!! 🙂
vape
3 éve, 7 hónapja és 6 napjaMég be is jön baszki! 😄
petrovicsz
3 éve, 7 hónapja és 6 napjaÍgéretes, meglátjuk mi lesz belőle!
mordorer
3 éve, 7 hónapja és 5 napjaÉs még jól is néz ki! 😮