Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az elmúlt időben felmerült, hogy az idei év egyik legjobban várt játékát, a God of War: Ragnarököt már megint elhalasztják, ráadásul ha minden igaz, egészen 2023-ra - azonban rögtön volt, aki ezt azt állítást rögtön meg is cáfolta. A Gamesreactor spanyol oldala ugyanis több európai forrásra hivatkozva lehozta a hírt, miszerint Kratos, és Atreus kalandja halasztásra kerül a jövő évre, azonban az általában jól informált, közismert bennfentes, Jason Schreier ezt az állítást kétségbe vonta.
Elmondása szerint ismer egy tűzhöz közeli forrást, aki azt állítja, hogy nem fog megtörténni a halasztás, sőt ugyanezt hallotta egy másik forrásból is, elmondásuk alapján az idei évben még meg fog jelenni a játék. Érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket a híreket, de talán ezen hét után már okosabbak leszünk a Summer Fest miatt.
golem
3 éve, 7 hónapja és 1 heteRemélhetőleg azoknak van igaza akik szerint jön. 🙂
patrik94
3 éve, 7 hónapja és 1 heteMagam részéről elengedtem. Jön amikor jön, PS5-öm úgysincs. 😄
petrovicsz
3 éve, 7 hónapja és 1 heteAzért ez nem lenne a Sonyra jellemző cselekedet…
fighterlaci
3 éve, 7 hónapja és 1 heteHa tényleg halasztják akkor itt valami komolyabb fejlesztési gond lehet….
totyak
3 éve, 7 hónapja és 1 heteMiatta csúszhat, csak végül ne azzal jöjjenek, hogy bocsi, de PS4-re mégsem lesz.