Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak hangulatos, ezúttal inkább a fülünknek kedves fejlesztői naplót kapott a Starfield, és bár a Bethesda alkotásáról túl sokat még mindig nem tudunk, az viszont biztos, hogy zenei szempontból nagyon ott lesz a szeren. Nem véletlenül, hiszen amint az alábbiakból is kiderül, a Starfield muzikális oldaláért a legendás Inon Zur zeneszerző a felelős, aki nem tegnap kezdte a szakmát, legendás szerepjátékok esetében gondoskodott már a muzikális hangulatfokozásról, és az alábbi videó alapján most is egyenesen csodálatos munkát végzett.
Minderről pedig nemcsak ócska ígéreteket kapunk, hanem bele is hallgathatunk néhány tételbe, sőt láthatjuk a komponálás, illetve a felvételek néhány pillanatát. Ha imádod a zenét, garantáltan téged is kiráz majd közben a hideg.
A Starfield november 11-én érkezik PC-re és Xbox Series X/S-re.
patrik94
3 éve, 8 hónapja és 3 heteHangulatos lesz, azt meg kell hagyni!
vape
3 éve, 8 hónapja és 3 heteDe kár hogy sok a duma. 🙁
mordorer
3 éve, 8 hónapja és 3 heteMinőségi lesz basszus!