Bárhogyan is történt, manapság egyáltalán nem ritka, hogy tíz-húsz év, vagy akár még hosszabb szünet után tovább folytatódjon egy franchise. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy vajon megérte-e újra előcitálni ugyanazt a sztorit és karaktereket, és sikerült-e valami újat mondani, vagy az egész inkább a felmelegített pitéről és az újabb lehúzásról szól.
A Mátrix esetében különösen aktuális a kérdés, mivel míg az első rész igazi kultfilmmé, sőt egyfajta filmtörténeti mérföldkővé vált, a többi epizód sokkal inkább feledésbe merült. Az Újratöltve még egy rendkívül látványos, időnként elgondolkodtató akciómozi volt, a Forradalmak viszont tele volt ellentmondással, és úgy a kritika, mint a közönség sem igazán rajongott érte.
Ami a sokatmondó című Feltámadásokat illeti, rövid annyit előrevetíthetek, hogy az felettébb igyekszik igazolni a maga létjogosultságát, ám ezt legfeljebb hellyel-közzel képes elérni.
Húsz évvel a Forradalmak eseményei és a gépekkel való békekötés után Neo (Keanu Reeves) látszólag ugyanúgy folytatja életét a Mátrixban Thomas A. Anderson név alatt, immár vezető játékfejlesztőként. Egy pszichoterapeuta (Neal Patrick Harris), akihez rendszeresen eljár visszatérő víziói miatt, kék színű pirulákat ír fel neki, a helyzet kézben tartása érdekében.
Neo azonban a Mártixban újra találkoznak Trinity-vel (Carrie-Anne Moss), akinek immár családja van, és nem ismeri fel hősünket, mint ahogy a férfi sem biztos benne, hogy a nő tényleg csak véletlen hasonmása-e az általa készített játék egyik főszereplőjének. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, Morpheus újabb kiadása (Yahya Abdul-Mateen II) ismét felkínálja neki a piros pirulát, amit viszont Neo vonakodik elfogadni.
Időközben a Mártix még alattomosabbá és veszélyesebbé vált, nem kis részben a visszatérő Smith ügynök (Jonathan Groff), az elszabadult program ténykedésének köszönhetően. A lázadók egy újabb csoportja ezért is szeretné megnyerni Neót az ügyének, a tapasztalt Niobe tábornok (Jada Pinkett-Smith) fenntartásai ellenére.
A fenti szinopszis és az előzetesek után aligha lep meg bárkit is, ha azt mondom, hogy a produkció időnként tobzódik az áthallásokban, illetve rengeteg a visszautalás (képekben is) a korábbi Mátrix epizódokra. Tény, hogy a forgatókönyv helyesen mutat rá, hogy életünkben a dolgok folyton ismétlődnek, legfeljebb kissé más köntösben – lényegében ugyanúgy, ahogyan a Mátrix virtuális valóságán belül követik egymást az egyes, több-kevesebb változtatást beiktató ciklusok.
A narratíva alapvetően továbbra is elsősorban a (személyes) szabadság fontosságát hirdeti az elnyomó, központosított rendszerekkel szemben, középpontban az immár klasszikus kérdéssel: vajon létezik-e a sorsszerűség, vagy magunk irányítjuk az életünket? Néhány ponton mindazonáltal teljességgel kibukik a felügyeleti kapitalizmus kritikája, amit mostanság – talán nem véletlenül – egyre többször hallhatunk emlegetni.
Tény, hogy a digitális technika és a virtuális világ immár jóval nagyobb szerepet játszik az életünkben, mint húsz évvel ezelőtt, így a téma semmit sem veszített aktualitásából. Ám nem csak a Mátrix változott ennek megfelelően – amit leginkább talán a Harris által megformált pszichiáter reprezentál -, hanem maguk a benne élő főhősök is.
Neo és Trinity, akik a felszabadított emberek között immár legendának számítanak, szintén igencsak megváltoztak. Keanu Reeves Neo idősebb, sebezhetőbb és mondhatni óvatosabb verzióját játssza, miközben Trinity lényegében teljesen elveszítette egykori, a szabadságot mindennél fontosabbnak tartó önmagát a Mátrix befolyásának köszönhetően.
A rebootolt Mátrix ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy szinte bárki eljátszhasson egy-egy korábbi karaktert. Ennek köszönhetően Morpheus és Smith ügynök szerepét is fiatalabb színész vette át, akik közül az előbbi néha kísértetiesen hasonlít a régire, mégis teljesen más. Ez még nem is volna baj, az viszont már felemás érzéseket kelt, hogy némelyik figura időnként bizony hajaz a saját karikatúrájára.
Ám azt kell mondjam, összességében megváltozott maga a hangvétel is. A film sokszor egyáltalán nem veszi komolyan magát, mintha az alkotók is érezték volna, hogy a nézők többségében felmerülnek ugyanazok a kérdések, illetve kétségek a folytatással kapcsolatban.
Rengeteg a kikacsintás és az önirónia – sőt néha úgy néz ki a dolog, mintha Lana Wachowski és írótársai szándékoltan dobnának be egymás után több poént egy-egy jelenetbe, még a Warner filmstúdiót is alaposan kifigurázva.
Az eredmény emiatt kicsit már olyan, mintha paródia lenne, mintha maga Wachowski sem volna biztos benne, mennyire akarja ezt az egészet. De ki tudja, talán a COVID-dal együtt elterjedt egy új kór, minek hatására a filmkészítők össze-vissza variálnak a különböző műfajokkal…
S bár a rajongók számára pozitívum lehet az erős nosztalgiafaktor, a produkció ebből a szempontból sem arat osztatlan sikert. Kicsit furcsa ezt leírni, de az akciók nem igazán tudják visszahozni a régi filmek színvonalát és hangulatát, annak ellenére, hogy többnyire jól megkoreografáltak, és helyenként még látványosak is.
Neo és Trinity története szerencsére képes arra, hogy érzelmeket váltson ki a legtöbb nézőből, és a felemelő pillanatok mellett néhány elgondolkodtató momentumot is köszönhetünk nekik. A Feltámadások ugyanakkor annyiban a korábbi folytatásokra hasonlít, hogy mondanivalóját letisztult, logikus és következetes narráció helyett sokszor nehézkes és túlbonyolított módon igyekszik átadni nekünk.
Noha a film a közepén kissé ellaposodik, az önirónia, a kikacsintások és a nagy találkozások végül kellőképp szórakoztatóvá teszik ahhoz, hogy ne könyvelhessük el kudarcként. Ezzel együtt csak ismételni tudom önmagam, amikor azt állítom, hogy a folytatásnak csupán hellyel-közzel sikerül igazolnia a saját létjogosultságát.
muki
4 éve, 3 hete és 1 napjaHát sok jót nem hallottam még erről a filmről. 😄
direktor
4 éve, 3 hete és 1 napjaMilyen jó pontot kapott mégis… 😮
dns
4 éve, 3 hete és 1 napjaAzt hiszem, ez az egyik legmegosztóbb film, amiről valaha kritikát írtam. De azon kívül, hogy elegem van már a szélsőségekből, mit is mondhatnék?
Open your f*cking minds…
fighterlaci
4 éve, 3 hete és 1 napjaSajnos várható volt… Annyira feleseleges az ilyen sikerfilmeket tíz-húsz évvel későbbb folytatni…
wayfarer
4 éve, 3 hete és 1 napjaHM.
Én ma néztem meg.
Ez a film határozottan minek van.
Konkrétan el is mondják és mentegetőznek is emiatt.
Reeves már nem működik mint Neo. Carie-Anne Moss még valamennyire működik mint Trinity.
A film 2,5 óra hosszú. És kb 30 perc van benne ami tényleg mátrix feeling. Nekem egy dolog hiányzott ebből maximálisan.
A feszültség. Az trilógiában ott volt a feszültség, hogy itt apró pontocskák küzdenek egy gigász ellen, és NAGYON nincs esélyük, de emiatt ilyen merészek és bátrak mégis. Ebben meg..
– Van még egy végsó achievement amit meg kellene szerezni.. jössz?
– Ahha megyek.
#dolt# Na de van e bárkinek joga a saját sikertelensége és vagy unalma miatt másokat is belerángatni a hülyeségébe? #dolt_vege#
Tudom én, hogy légpárnás hajóval repkedni menőbb mint eperföldön kapálni, de bazze.. 😄
Komolyan mondom, a lore amit Niobé elmond Neonak a film egy pontján, 5 percben több ötletet és izgalmat vonultatott fel mint ez az egész 2,5 óra.
Nem volt ez szar.
Felesleges volt.
Nagyon.
Szerk.: Szörfölök a neten olvasom a kommenteket, az egész fogadtatását.
És egyre inkább az az érzésem, hogy Lana Wachowski ezt direkt ilyenre csinálta, mintegy bazi nagy középső ujj gyanánt a Warner felé. ÉS ha tényleg így van, akkor ő egy zseni. 😄
Belekergették ebbe a gázsit megkapja a Warner meg bukik rajta. Atom.
patrik94
4 éve, 3 hete és 20 órájaÚgy látom, nálad a 6.5 pontot se érné el. xD
wayfarer
4 éve, 3 hete és 13 órájaGyenge 6os. De inkább 5.