Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jóval korábban már beharangozott Cult of the Holy Detonation című Wasteland 3 DLC hivatalosan is debütált, mely a játék legutolsó kiegészítőjeként szolgál, ebben pedig két mutáns szektával fogunk találkozni. A 16. szint elérése után lehetőségünk van meglátogatni a Cheyenne hegység katonai komplexumát, ahol részeseivé válhatunk a már említett két szekte háborújának. Mindkettő a nukleáris robbanást tartja a mindenható jelenségnek, ami a játék alapját hivatott képezni.
Az inXile szerint a DLC új karaktereket, ellenfeleket, rengeteg kihívást nyújtó küzdelmet és izgalmas, erős új fegyvereket és páncélokat emel be a programba. Az alábbiakban láthatjátok a launch trailert, ezzel pedig kimondhatjuk, hogy egy korszak lezárul.
mordorer
4 éve, 3 hónapja és 1 heteNálam ez már biztosan nem fog landolni, lepasszoltam a játékot. 🙂
mobydick
4 éve, 3 hónapja és 1 heteHihetetlen h eddig kapott frissítést.