A kettejük főszereplésével, illetve Krasinski rendezésében készült produkció a mozikban és a kritikusok körében egyaránt sikert aratott, s bár eredetileg nem terveztek hozzá folytatást (hiszi a piszi!), a Paramount Pictures végül mégis zöld utat adott a további jelentős bevétellel kecsegtető második epizódnak.

A Hang nélkül 2. mellesleg újfent olyan mozi, melynek bemutatója halasztásra került a világjárvány miatt, ám ennek premierjét végül a 2021. szeptember 17-es dátumról mégis előbbre hozta a stúdió, talán éppen annak aktualitása okán. A csend és a kényszerű bezárkózás ugyanis éppen olyasmi, amiben bőven lehetett részünk az utóbbi bő egy év során, majdhogynem bárhol is éltünk ezen a földgolyón, így alighanem még inkább át tudjuk érezni annak nyomasztó hatásait.

A franchise-zá bővült Hang nélkül cselekményében pedig – ahogyan azt a cím is sugallja – központi szerepet játszanak a hangok, illetve azok hiánya, de még a filmzene is csak a legritkábban szólal meg, hogy pluszban rájátsszon a tetőfokára hágó feszültségre. A félelmetes és brutális, alapvetően primitív és teljesen vak, ám kiváló hallással rendelkező idegenek még a legapróbb neszre is felfigyelnek, így szinte lehetetlen tartósan elrejtőzni előlük – különösen egy olyan világban, ahol az élet és a közművek leállását követően szinte teljes mértékben csend uralkodik.
Ebben a világban követjük figyelemmel az USA keleti partja közelében élő Abbott család megpróbáltatásait. Miután a család feje, Lee (Krasinski) az első rész végén hősiesen feláldozta magát szerettei megmentése érdekében, a harcedzett feleség, Evelyn (Blunt), a két nagyobb gyermek, Marcus (Noah Jupe) és a siket Regan (Millicent Simmonds), valamint az invázió után született testvérük immár nélküle kénytelenek boldogulni a kilátástalannak tűnő helyzetben.

Otthonuk pusztulása után sok választásuk nem lévén elindulnak, hogy az esetleges többi túlélő után kutassanak. Egy közeli rejtekhelyen hamarosan Lee korábbi barátjába, a katonaságtól leszerelt Emmettbe (Cillian Murphy) botlanak, aki tragikus körülmények között egész családját elveszítette. Ám hiába kérik a férfi segítségét, hogy biztonságosabb helyet keressenek, az már látszólag teljesen belenyugodott a „sors akaratába”.

Az idegenek azonban továbbra is a környéken ólálkodnak, a sebesült Marcus pedig sürgősen orvosi ellátásra szorul. Ráadásul Regan a fejébe veszi, hogy tudja, hogyan bánjon el a lényekkel, és ezért hajlandó mindent kockára tenni…
Bevallom, jómagam nem láttam a sokak által dicsért első részt, ám azt el kell ismernem, hogy a feszültségkeltés a folytatásban is kiváló, a film atmoszférája szinte egész végig hátborzongató. Az alaphangot megalapozandó, a narratíva rögtön egy hosszabb visszatekintéssel indít az első rész előzményeire.

Habár a gyanútlan kisvárost sújtó invázió kezdete erősen a Világok harcát idézi, a baljós hangulat és a kilátástalanság érzésének megteremtésére több mint alkalmas, és az első rész ismeretének hiányában is bevezet bennünket a film sötét és rettegéssel teli világába.

A hangulatteremtés mellett tehát a történet világának felépítése, illetve folytatása is elismerésre méltó és következetes. Habár a siket családtag miatt egymással jelnyelvvel kommunikálni képes csapat esélyei az átlagnál valamivel jobbak a túlélésre, a helyzetük továbbra sem irigylésre méltó. A párbeszédek hiányában pedig óhatatlanul előtérbe kerülnek a környezeti zajok és neszek, amelyeket ráadásul Regan „bőrébe bújva” nem vagy csak tompítva hallhatunk.
A narratívát maximálisan kiszolgáló hangkeverés mellett a vágás úgyszintén a feszültség maximalizálását szolgálja, ami egyrészről hatásos húzás, ugyanakkor néha picit teátrálissá teszi a látottakat. Míg az első rész inkább egy valóban „csendes”, pszichológiai jellegű horror volt, addig a folytatás már jóval akcióorientáltabbnak nevezhető.

Időnként előfordulnak a horrorfilmekre jellemző ijesztgetések és klisék, mint például a legalkalmatlanabb pillanatban megcsörrenő mobiltelefon, melyek csábításának az alkotók láthatóan nem voltak képesek ellenállni.

Ennek ellenére a sztori nagyrészt képes a realitás és az életszerűség talaján maradni – legalábbis a saját keretei között. Amire mondjuk eddig nem volt magyarázat, vagy ahol eddig is „kilógott a lóláb”, ott ezúttal sem leszünk sokkal okosabbak.
Mindazonáltal a narratíva sikeresen eléri, hogy ne a hiányosságokra, hanem magukra a szituációkra és a karakterekre koncentráljunk, akik igyekeznek megőrizni tartásukat és emberségüket, miközben mások már feladták a reményt, vagy minden civilizáltságot levetkőzve a gyanútlan menekülőkre támadnak, hogy kifosszák őket.

A kitartáson és az emberségünk megőrzésén túl a filmben további pozitív, és még csak elcsépeltnek sem számító üzeneteket is felfedezhetünk, elsősorban az ezúttal prominens szerepet játszó siket lánynak köszönhetően. Regan kiváló ellenpontot képez a családja elvesztése után magába forduló Emmett-tel, híven reprezentálva a tényt, hogy a gyermekek néha még olyankor is képesek hinni a megoldásban, amikor a felnőttek már beletörődtek a „megváltoztathatatlanba”.
Továbbá arra is rávilágít, hogy a fogyatékossággal élő emberek egyéb területeken kiemelkedőnek bizonyulhatnak, összességében pedig ugyanolyan értékes tagjai lehetnek egy családnak, közösségnek vagy a társadalomnak, mint mások. Mindez különösképp azért kerülhet hiteles módon ábrázolásra, mert a Regant alakító ifjú színésznő a valóságban is siket, így teljes mértékben képes beleélni magát a karakter helyzetébe. Az immár rutinos Cillian Murphy-nek pedig egyáltalán nem nehéz elhinni, hogy, bár alapvetően jót akar, labilissá vált személyisége időnként pengeélen táncol.

A narratíva súlya ellenére ugyanakkor a Hang nélkül 2. esetében távolról sem olyan filmről van szó, melynek megtekintése közben túlságosan sokat kellene gondolkodni a látottakon. A lényeg mindenekelőtt a hangulaton és a feszültség fenntartásán van, s bár a szokásos közhelyek mellett kifinomultabb megoldásoknak is tanúi lehetünk, a befejezés például meglehetősen mesterkéltre és szájbarágósra sikeredett.
Mindenesetre összességében egy magas színvonalon kivitelezett horrorról beszélhetünk, még ha az – a hangokkal való játékon túl – nem is képes sok eredetiséget felmutatni. Ha azonban elvonatkoztatunk a Világok harcára és egyéb klasszikusokra (lásd Alien, Jurassic Park, Cápa stb.) hajazó eszköztártól, illetve a más filmekből összeollózott szörnyektől, amelyeket a produkció csupán afféle kellékként használ a történetmeséléshez, akkor a Hang nélkül 2. egy bő másfél órás, szórakoztató borzongásnak éppen megteszi.

A film előnye, hogy az első rész hiányában is kellőképp követhető és szórakoztató. A magam részéről úgy gondolom, hogy amit lehetett, már kihoztak a témából, innen aligha lehet megfelelő színvonalú folytatást készíteni.

Ez persze korántsem szokta visszatartani az álomgyári filmkészítőket, és már elvileg tervben is van egy spin-off, illetve időközben egy lehetséges harmadik részt is belengettek.