Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Annak ellenére, hogy javában tombol a koronavírus-járvány, a Capcom mégis úgy határozott, hogy berendeli az alkalmazottait, hogy az irodában dolgozzanak, miután feltörték a cég rendszerét, és megannyi információt kiszivárogtattak a hackerek. Osakában már több mint 8500 ember életét vette a vírus, így határozottan egy veszélyeztetett régióról van szó, a Capcom viszont úgy gondolta, hogy elvetik inkább a távmunka lehetőségét, tekintve hogy nem akarták megkockáztatni, hogy újabb adatszivárogtatás történjen meg.
A Capcom továbbá elmondta, hogy alkalmazottai egészsége kiemelt fontosságú még azután is, hogy az irodába való visszatérésre kötelezték őket. A vállalat ezenfelül még azt is elhintette, hogy arra törekednek, hogy munkahelyi környezetet biztosítsanak a munkavállalók egészségének és biztonságának legnagyobb figyelembevételével.
direktor
4 éve, 10 hónapja és 1 heteMondjuk az már nem kevés ember. De dolgozni kell.
muki
4 éve, 10 hónapja és 1 heteHogy őszinte legyek, én megértem. Biztosítaniuk kell a védekezéshez szükséges körülményeket és akkor dolgozzanak.
patrik94
4 éve, 10 hónapja és 1 heteNem akarnak csődbe menni. Érthető.
rdave
4 éve, 10 hónapja és 1 heteA 8500 országos, nem oszakai… A 125 milliós Japán minden statisztikája jobb, mint Magyarországé. Az Oszaka prefektúráról nem is beszélve, ahol közel annyian élnek, mint itt.