Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután 2019-ben egyszer már beperelte a Dragon Quest Your Story produkciós bizottságát, Saori Kumi, a Dragon Quest V regényírója most pert indított a Square Enix ellen is, mert szerinte az engedélye nélkül használtak fel általa kitalált karaktereket. Az író november 24-én fordult bírósághoz azért, hogy a Square Enix csapatán is számon kértje a Dragon Quest Your Story című filmet, melyben egyetlen helyen sem tüntették fel az író nevét, holott a művet több helyen úgy hirdették, mint a Saori Kumi által írt regény adaptációját, melyben a világot ugyan nem, de több karaktert is ő talált ki, melyek végül a filmvásznon is megjelentek.
Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a film főszereplőjét Ryukának hívták, amit Saori talált ki az 1993-ban megjelent Dragon Quest V regényében, de az író más hasonlóságokat is talált, amiért most a Square Enix-től szeretne 2 millió jen kártérítést kapni egy nyilvános bocsánatkérés mellett.
direktor
5 éve, 1 hónapja és 2 heteHa jogos, akkor bizony fizetnie kell majd az enixnek.
vape
5 éve, 1 hónapja és 2 heteEjha az kemény! 😮 Kiváncsi leszek a végkifejletre.
zender
5 éve, 1 hónapja és 2 heteAz úgy szép! 😮
mordorer
5 éve, 1 hónapja és 2 heteHa igaz amit mond, nem lesz nehéz bizonyítania, nyert ügye van. Fura hogy a Square Enix elment eddig, és nem tömte meg a zsebét egy kis pénzzel.
totyak
5 éve, 1 hónapja és 2 heteAzért gondolom a Square ügyvédei sem óvodások és erős érvekkel próbálják megingatni a vádat. Egy névegyezés még semmi.