Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokáig a levegőben lógott a Warner Bros videojátékos részlege, lévén a cég anyavállalataként tetszelgő AT&T felvetette, hogy eladnák azt, erre pedig olyan potenciális vásárlók jelentkeztek be, mint az Electronic Arts és a Microsoft. Persze ez hivatalos keretek között sosem lett kimondva, mindig csak ilyen-olyan források jóvoltából értesült a nép, illetve korábban már jelezték, hogy visszatáncoltak az ötlettől, azonban most a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte gyakorlatilag kész tényként, hogy mégsem fog túladni az anyavállalat a Warner Bros. játékos részlegén, ezzel megerősítve a pletykákat. Ezzel olyan címek maradnak náluk, mint a készülő Gotham Knights és Suicide Squad: Kill the Justice League.
Ez végeredményben annak köszönhető, hogy az AT&T értékesnek ítélte meg a cég meglétét, így nem adnak túl rajtuk. Az elmúlt pár hónapban volt a vállalat berkein belül egy kis vezetőségváltás COO téren, ami bőven indokolhatja, hogy miért gondolták meg magukat.
petrovicsz
5 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon örülök hogy nem lett az EA-é.
muki
5 éve, 4 hónapja és 2 heteA lényeg hogy nem ment egyik szar céghez sem.