Mindezt hangsúlyozandó, hogy teljesen ellenőrzött keretek között, maximális háttérrel, amihez kifejezetten sok szakmai segítséget kap a szervezet, hála annak a Carleton Curtis-nek, aki ügyvezetői igazgató pozíciót tölt be a startupon belül, és annak idején az Overwatch League, valamint a Call of Duty League megalapításában is részt vett, de maga David Beckham is látott benne lehetőséget, mert az egyik legfontosabb befektetőként állt a kezdeményezés mögé.