Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pont ma reggeltájt merült fel, hogy 2023-nál előbb nemigen érdemes várni a GTA 6-ot, legalábbis a Take-Two legfrissebb marketingbüdzséje alapján, viszont most végre megszólalt maga a kiadó a témával kapcsolatban. Elmondásuk alapján a közzétett adatok a külsős stúdiókra vonatkozó marketingbüdzsét jelzik, nem a belsős stúdiókét - utóbbi kategóriába tartozik a Rockstar Games is. A szóban forgó költségvetés leginkább a sportszervezetek számára lesz fordítva, ami ugyebár a 2K sportfranchise-ai miatt fontosak.
Ebből fakadóan könnyen meglehet, hogy ez a 2023-as dátum sem állja meg a helyét, már ami a GTA 6 megjelenését illeti. Nyilván nehéz lenne konkrétan megállapítani, hogy mikor tervezi a Rockstar leleplezni a várva várt szoftvert, de talán ez megnyugvást ad majd sokak számára, hogy remélhetőleg annyit mégsem kell várni.
ronalddo
5 éve, 7 hónapja és 3 heteÁmen! 🙂
tommy
5 éve, 7 hónapja és 3 heteHát mondjuk ez tényleg bizakodásra ad okot. Remélem hogy idén jön, vagy legalább pontos dátumot mondanak!
totyak
5 éve, 7 hónapja és 3 heteEz mondjuk egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor 2023 előtt jön a játék. Csak a bejelentést kell kivárni, onnan egy év és jön is 😄
5t3v3nk3
5 éve, 7 hónapja és 3 heteDehogy jön idén.. Egy Rocsktar szintű cucc szerinted félével a megjelenés előtt szólna először egy ekkora címről? 🙂
tommy
5 éve, 7 hónapja és 3 heteMiért ne? Elég kevés idővel szoktak beszélni róla megjelenés előtt. Titkolóznak nagyon sokáig, emlékezz az 5-re.
muki
5 éve, 7 hónapja és 3 heteHát ezt lehet venni célzásnak mondjuk.
wickedsick
5 éve, 7 hónapja és 3 heteA GTA V két évvel a megjelenés előtt lett leleplezve.
mordorer
5 éve, 7 hónapja és 3 heteEz kb nesze neked fogd meg jól. Semmit nem mondott.