Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Borítékolható volt, hogy a Nintendo nagyon hamar le fog csapni a rajongók által készített, PC-re szánt Super Mario 64 portra, a prognózis pedig be is igazolódott, hiszen a japánok jogvédett tartalom címen keresetet nyújtottak be. Hogy miért nem használ emberünk sima emulátort, és miért döntött úgy, hogy inkább átiratot készít a klasszikusból? A válasz az extra lehetőségekben rejlik, mint például a felbontásbeli opciók. Mostanra szinte minden nyomát eltüntette a Nintendo a portnak, magyarán a publikált videókat,
A TorretFreak értesülései szerint ugyanaz a Wildwood Law Group ügyvédi iroda segítségével csapott le a Nintendo, akik már máskor is segédkeztek a saját tulajdonaik portjainak letiltásában. Mivel várható volt, hogy letiltják a játék nyomait az internetről, így érdekes lesz látni, hogy a port készítője miként fog erre reagálni, esetlegesen valamiféle kiskapuval.
petrovicsz
6 éve, 1 hónapja és 2 napjaEgyértelmű volt.
patrik94
6 éve, 1 hónapja és 2 napjaCsoda hogy eddig vártak. 😄
totyak
6 éve, 4 hete és 21 órájaAzt nem értem miért jelenti be a srác előre, hogy készíti az átiratot. Szép csendben megcsinálja, feldobja a netre és onnan már az Úristen sem szedi le, terjedne, mint a pestis.