Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Merész, de ugyanakkor logikus kérdést szegeztek a minap az Official PlayStation Blogcast munkatársai Neil Druckmann, a Naughty Dog igazgatójának fejéhez, miután a múlt héten eltolták a The Last of Us Part 2 megjelenését egy ismeretlen időpontra. A kérdés lényege az volt, hogy Druckmann mekkora esélyt lát arra, hogy a játék a kialakult járványhelyzet miatt először kizárólag digitális formában jelenjen meg, amivel kapcsolatban az igazgató kiemelte, hogy egyelőre nem született ugyan végleges döntés, de valójában nem sok esélyt lát erre.
Ennek az oka pedig leginkább abban keresendő, hogy az internetes infrastruktúra közel sem áll azonos szinten minden országban, márpedig a The Last of Us Part 2-t világszerte nagyon várják a rajongók, és ha megoldás születik, akkor szeretnék elérni, hogy az mindenki számára tisztességes és igazságos legyen.
Neil kiemelte, hogy különféle lehetőségeket vizsgálnak, tehát tényleg kutatják a legjobb módot arra, hogy a rajongók mielőbb, de egyszerre kapják meg a játékot, miközben hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a dolgok napi szinten változnak, ami nagyon megnehezíti a dolgukat.
muki
5 éve, 9 hónapja és 2 heteInternet nem jó?! Hagyjuk már, a szerverek nem bírják inkább. 😄
xelosz
5 éve, 9 hónapja és 2 hetePlussz aki lemezesen rendelte elő valamilyen formában kicsit pipa lenne.
Én is feltettem a kérdést miért nem jön digitalba akkor de mivel várom a Special Edition-t fizikai formában el is vetettem az ötletet 😄
ronalddo
5 éve, 9 hónapja és 2 heteSzerintem ez eddig is nyilvánvaló volt.
imperator
5 éve, 9 hónapja és 2 heteAzzal egyetértek, hogy nagyon sok országban hulladék az internet, viszont még ha lemezesen is venném meg a játékot, akkor is le kéne tölteni vagy 100 giga patchet, na meg a lemezről is telepít valamennyit, akkor meg már mindegy hogy a netre várok vagy a lemezre.
totyak
5 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn inkább azt a kérdést tettem volna fel, hogy miért hazudnak és kenik a csúszást a vírushelyzetre, miért nem vallják be férfiasan, hogy nincs kész a játék. Remélem ügyes emberek beletúrnak majd a játék fájljaiba, hogy látszódjon mikori dátummal lettek befejezve, mikor lemezre kerülnek. Lefogadom, hogy még hetek múlva is bőven dolgoznak a cuccon.
marcus88
5 éve, 9 hónapja és 1 heteNem tudom honnét veszed ezt a 100 gigát,ez nem COD.
A God of War is 45 giga lemezen és 2 év után összegyűlt max 7-8 giga patch.
Így kb 50 körül áll,ez sem lesz másképpen!