Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Final Fantasy VII Remake-ben alapvetően benne lesz Red XIII, viszont sokunk bánatára nem lesz játszható a kérdéses közönségkedvenc karakter, ahogyan az kiderült Naoki Hamaguchi társrendező nyilatkozatából. Red XIII-t ehelyett MI által irányított karakter lesz, aki bár ott feszíthet majd a csapatunkban. A döntés mögött az áll Hamaguchi elmondása alapján, hogy mivel a szóban forgó figura a sztori vége felé csapódik be a történések kulminálásába, így nem sok értelme van őt játszhatóvá tenni, lévén ezen módon nincs elég idő ahhoz, hogy a játékos megtapasztalja a karakterívét és fejlődését.
Ennek ellenére emberünk azt is megerősítette, hogy a nosztalgikus támadásai, mozdulatai vissza fognak térni. Érdekesség, hogy Hamaguchi azt nem konkretizálta, hogy esetlegesen a következő részben játszható lesz-e Red XIII, hiszen mint azt tudjuk, fejezetekre bontott gigaalkotás lesz a Final Fantasy VII Remake, így még nincs minden veszve.
Ugyanakkor a jó hírek farvizére evezve: hivatalosan is megérkezett az alkotás demója PS4-re, így most bárki kipróbálhatja a címet. Ugorjatok rá, majd számoljatok be az élményeitekről!
muki
5 éve, 10 hónapja és 2 heteNem baj az, elég lesz majd a játékban. 🙂
patrik94
5 éve, 10 hónapja és 2 heteÍgy is úgy is megveszem, mindegy ki lesz a demóban… 🙂
rdave
5 éve, 10 hónapja és 2 heteA teljes játékról van szó, ott nem lesz játszható Red XIII, a jószág a borítóképről.