Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jól ismert sztori, hogy 2017-ben felfüggesztette az EA a Visceral Games működését, ezzel az Amy Hennig nevével fémjelzett Ragtag is ment a levesbe, majd egyes elemeit átmentették, egészen konkrétan az EA Vancouver Orca kódnevű alkotásába. 2019 elején végül ez is kaszát kapott, azonban a Kotaku most fényt derített egy harmadik játékra is, ami szintén készült a kiadó égisze alatt. Egy spin-off lett volna a Star Wars Battlefront-szériához, mely a Viking projektnéven futott, a terv pedig az volt, hogy 2020 őszén megjelenjen.
Állítólag miután realizálták, hogy nem tudják tartani magukat a dátumhoz, elkaszálták a Vikinget 2019 első felében, ami főleg a Criterion Games és az EA Vancouver közötti koordinációs nézeteltéréseknek volt köszönhető. A Kotaku arról is említést tesz a cikkében, hogy két új játék is készül a Star Wars-hoz kapcsolódóan, egyrészt a Star Wars Jedi: Fallen Order folytatása, másrészt pedig az EA Motive hegeszt egy „szokatlan, kisebb” szoftvert a franchise-on belül.
petrovicsz
5 éve, 11 hónapja és 19 órájaNabakker. Pedig ennek az alapjai nagyon jók!
ronalddo
5 éve, 11 hónapja és 19 órájaMennyi ilyen lehet még… 🙂
direktor
5 éve, 11 hónapja és 16 órájaRohadt sok SW játék lett elkaszálva… 😖
patrik94
5 éve, 11 hónapja és 16 órájaNem baj, Fallen Order 2-t is szeretni fogjuk. 🙂
muki
5 éve, 11 hónapja és 13 órájaDe utálom amikor ezeket így elmondják… xD
fighterlaci
5 éve, 11 hónapja és 7 órájaSzívesebben olvasnék már olyan SW játékok, amik készülnek és meg is fognak jelenni. 😄