Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy dél-koreai dokumentumfilm, az I Met You egy egészen megrázó történetet prezentált a közönség számára, egészen konkrétan egy anya és az elhunyt gyermekének újbóli találkozásáról, amiben a virtuális valóság is masszívan közrejátszott. A sztori fókuszában Jang Ji-sung és az ő lánya, Nayeon áll, aki hét éves korában egy gyógyíthatatlan betegségben életét vesztette. A pár napja debütált dokumentumfilm azt mutatja be, hogy miként töltöttek fejlesztők 8 hónapot azzal, hogy a virtuális valóság eszköztárát felhasználva implementálják Nayeon arcát, testét és hangját, így együtt töltheti anyukája vele a születésnapját.
Az alábbiakban tíz percet vehettek szemügyre a teljes dokumentumfilmből, viszont előre szeretnénk figyelmeztetni mindenkit, érzelmileg eléggé megrázóak lehetnek a látottak. Nyilván lehetne arról beszélni, hogy mennyire hatásvadász a produkció, azonban az érzelmeken, az anyukán tisztán látszódik, hogy nem megjátszott.
vape
5 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem ez szép dolog. És ebben a formában van is értelme a VR-nak. Lehetett volna sokkal jobb minőségű is, de így is jó érzés lehetett az anyának.
ronalddo
5 éve, 11 hónapja és 1 heteEz durva élmény lehetett az anyának! 😮
5t3v3nk3
5 éve, 11 hónapja és 1 heteBlack Mirror feelings.
petrovicsz
5 éve, 11 hónapja és 1 heteUhh ez olyan… Fura…