Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak fontos esztendő lesz az idei a Housemarque számára, hiszen nem elég, hogy 25 éves évfordulóját ünnepli jelenleg a csapat, de mindemellett hamarosan megismerhetjük soron következő projektjüket is, mely szintén mérföldkőnek számít majd. Miután ugyanis a Housemarque korábban megelégedett a kisebb árkád játékokkal, úgy határozott, hogy belép a felső ligába, és elkészítik eddigi legnagyobb alkotásukat. Pontosan ez lesz az, amit hamarosan megismerhetünk majd a nevük alatt!
Sajnos támpontokat egyelőre még nem kaptunk a rejtélyes alkotás kapcsán, ellenben sok helyen úgy gondolják, hogy bármi is legyen az, a közelgő PS5 egyik kezdőcíme lehet belőle, szóval érdemes odafigyelni majd a Housemarque nevére a közeli jövőben.
direktor
5 éve, 11 hónapja és 4 heteHát ennek a hírnek nulla értelme van így. xD
patrik94
5 éve, 11 hónapja és 4 heteMit csináltak ők eddig? 😮
muki
5 éve, 11 hónapja és 4 heteJobb oldalt láthatsz pár előző hírt de rá is kereshetsz itt az oldalon is. Én is azt szoktam. 😉