Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár nem lett hibátlan, összességében elképesztőre sikerült a Netflix által berendelt The Witcher filmsorozat, amit nemcsak a szakma, hanem a rajongók is nagyon megkedveltek, egyik dala pedig rengeteg új utat nyitott meg a franchise számára. Történt ugyanis, hogy a második részben Jaskier, a bárd előadásában egy olyan zseniális, jól megkomponált balladát hallgathattak meg a nézők, mely az idei karácsony slágerévé vált, méghozzá olyannyira, hogy mindenhol bődületes meghallgatásokat és kiváló véleményeket ért el, miközben már most rengeteg feldolgozást és mémet is kapott.
Magyarul tehát önálló életre kelt, aminek jóvoltából sokak számára megédesítette az ünnepeket, hiszen több millióan hallgatták már meg a Youtube-on, de még a Soundcloudon is több százezres elérései voltak. Ha te lemaradtál volna erről a csodás balladáról, az alábbiakban meghallgathatod, sőt vissza is hozhatod még egy kicsikét a karácsony szellemét.
golem
6 éve, 2 hete és 4 napjaMég mindig nem néztem meg.
patrik94
6 éve, 2 hete és 4 napjaÉn mondjuk nem mondanám karácsonyi dalnak.
imperator
6 éve, 2 hete és 4 napjaÉn szinkronnal néztem a sorozatot, szerintem nagyon jó hangot találtak Kökörcsinnek, a fordítást nem néztem meg mennyire hű az eredetihez, de szerintem magyarul is nagyon jól eltalálták a dalt, meg is ragadt rögtön.
fighterlaci
6 éve, 2 hete és 4 napjaElég melankólikus, nem csodálom, hogy szeretik ilyen időszakban. Nekem nagyon nem jön be.