Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Hello There Games pontos megjelenési dátumot tűzött ki az Invector című ritmusjátékot Avicii életművével elegyítő projekthez, mely Avicii Invector címmel várhatóan még idén decemberben megjelenhet. Az alkotás ugyanis korábban nem rendelkezett pontos megjelenési dátummal, de most kiderült, hogy PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt december 10-én roboghat majd be, sőt mi több, Nintendo Switch-re szintén elkészülhet majd, de ennek a változatnak a premierjét csak jövő tavasszal várhatjuk., egy egyelőre még sajnos ismeretlen időpontban.
Az Avicii Invector a tragikusan fiatalon elhunyt DJ-nek szeretne emléket állítani, méghozzá egy ritmusjáték keretein belül, melyben a központi elemet természetesen a lemezlovas által írt zenék adják majd, de ritmusérzékünk mellett reflexeinkre és ügyességünkre is szükség lesz benne.
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 1 heteNekem ez még mindig olyan felemás dolog, egy halálra épített játék… :s