Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Komoly terjeszkedésbe kezdtek a Saber Interactive munkatársai, akik a World War Z és az NBA Playgrounds miatt elég szép tőkére tettek szert ahhoz, hogy felvásároljanak egy másik stúdiót. A minap ugyanis bejelentették, hogy mostantól a Saber Interactive családjához tartozik a portugál Bigmoon Entertainment is, egy 40 fős, tehát egyáltalán nem aprócska brigád, akik korábban 18 játékot készítettek már el, legismertebb művük pedig talán a Dakar 18 lett, tehát túl sok vizet eddig nem zavartak a színtéren.
Hangsúlyos azonban, hogy eddig, hiszen a mostantól Saber Porto név alatt működő csapat jelenleg két bejelentés előtt álló projekttel is rendelkezik PC-re és konzolokra, melyek talán képesek lesznek egy magasabb szintet megütni – köszönhetően az anyacsapat minőségi munkáinak.
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 3 heteMondjuk egyikük sem egy nagy résztvevő… 😄
zender
6 éve, 2 hónapja és 3 heteHát, nem ez az évszázad kollaborációja… xD