Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyon felcsigázta a rajongókat a Techland az idei E3-on a Dying Light 2-vel, a 2015-ben megjelent zombis játék folytatására ugyanis rengetegen várnak, a készítők pedig szeretnének valami nagy dologgal szolgálni. Sőt mi több, nemcsak a játékot akarják derekasan összerakni, hanem arra is oda szeretnének figyelni, hogy a premier után megfelelő támogatást kaphasson az alkotás, Kornel Jaskula producer a DualShockers munkatársainak ugyanis kijelentette, hogy években gondolkoznak a Dying Light 2 támogatásával.
Hogy Kornel pontosan mit értett a fenti kijelentés alatt, az nem derült még ki pontosan, azonban szinte biztos, hogy az extra letölthető tartalmak és kiegészítők mellett az újgenerációs masinák támogatását még nem vehetjük ide, lévén a producer szerint ők első körben csak a kurrens generációban gondolkodnak, hiszen ezek a platformok még hosszú évekig itt maradnak és támogatva lesznek – többek között az ő részükről is a Dying Light 2 által.
tommy
6 éve, 7 hónapja és 5 napjaSzeretni sok mindent lehet, majd eldönti az idő. Meg a játékosok…
vape
6 éve, 7 hónapja és 5 napjaReméljük ne a hibajavító patchekre gondolt. xD
warriorautobot
6 éve, 7 hónapja és 5 napjaAz elsőt is sokáig támogatta, szóval szerintem ezzel nem lesz gond. 🙂