Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási lépésre szánta el magát a Bulletstorm és a Gears of War: Judgment fejlesztőiként megismert People Can Fly csapata, akik bejelentették, hogy jelentős bővülésbe kezdenek, méghozzá rögtön a tengerentúlon. A brigád ugyanis egy vadonatúj stúdiót nyitott Amerikában, ami a közelmúltban már a sokadik ilyen próbálkozás, hiszen 2017-ben Newcastle-ben bővült a cég, ennek a rohamtempónak a hátterében pedig nagy valószínűséggel az a tripla-A kategóriás lövölde áll, amit a Square Enix védő szárnyai alatt készít a csapat.
A People Can Fly New York névre keresztelt stúdió élére David Grijns állt, vezető producerként pedig Roland Lesterlint köszönthetjük, tehát igencsak jó kezekben lesznek odaát a munkálatok, legyen szó bármiről is.
patrik94
6 éve, 7 hónapja és 2 heteNa vajon kire készülnek.