Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várható volt, hogy a Microsoft nem hagyja sokáig parlagon a Forza-sorozatot, Dan Greenwalt, a Turn 10 Studios kreatív igazgatója azonban a minap maga erősítette meg, hogy a háttérben már elkezdődtek az új rész munkálatai. Emberünk a Forza Monthly podcast részeként beszélt arról, hogy bár még csak nagyon korai, mondhatni koncepciós fázisban létezik, azonban a háttérben már nekiláttak a Forza Motorsport 8 munkálatainak, amibe ezúttal alaposabban szeretnék bevonni a rajongókat.
Ez az oka annak, hogy a készítők már ebben az állapotban beszélnek a játékról, hiszen egy ilyen kezdetleges fázisban még bármi megváltozhat, ergo nagyon távol van a megjelenés, éppen ezért nem kizárt, hogy éppen a következő Xbox-konzol egyik kezdőcímét szellőztette már meg a kreatív igazgató.
muki
6 éve, 10 hónapja és 1 heteJaj el de jó hír! 😛
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 1 heteReméljük formálisan is bejelentik az E3 on,és akkor
ott lesz mindhárom csoda:
Halo,Forza,Gears!
Érzem hogy így lesz,óh Istenem!De jó lesz!
Addig csináljunk úgy mintha nem is ismernénk ezeket a játékokat,így az újdonság érzése is adott lesz!Én mindig ezt teszem!Most veszem meg megint pl a Master Chief collectiont!
Egy kis agykontroll,és máris újnak hat!
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 1 heteCsak a FORZA/GEARS/HALO!!!!!!!
Ha jön minden évben ez a három már jók vagyunk és a top lesz az Xbox!
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 1 heteHallellujah!
Így igaz,testvérem az Xboxban!
direktor
6 éve, 10 hónapja és 1 heteSosem hittem volna hogy lesz új rész. 😄 😮 😛
totyak
6 éve, 10 hónapja és 1 heteHúzzátok szegény Xbox-ot a pár exkluzívjával, de pl. én, aki sosem volt Xbox tulaj, szívesen játszanék Forza-val, kipróbálnám milyen. Persze aki régi motoros, az elhiszem, hogy beleun a sorozatba. Én is rég letettem már a NfS-et.
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 1 heteJó cím,de mondjuk én a Halo,Forza,Gears 4ig mindet kijátszottam,így valoban unalmas..
Nem azt mondom hogy ne legyen több rész,csak lehetne MÁS is..
ez olyan mintha ps4re lenne 3 normális exkluziv az egész generácio alatt pl
Killzone,Gran Turismo,Uncharted oszt’ ennyi..
Meg idönként kiadnák a Killzone collectiont’..
A másik dolog amiért én nem vagyok X párti hogy ha nem is ps4 exkluziv egy jo játék,akkor se biztos hogy megjelenik xboxra..
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 1 heteHidd el bármelyik sorozatba bele lehet unni. Én nagyon szeretem a Sims-et és a Just Dance-et is, de már egyikkel se játszok annyit. Előbbi esetében azért mert az EA szerintem durván kicseszett vele, utóbbi esetében meg elmentek a Kpop felé amit én személy szerint nem preferálok így az újabb részek se vonzanak annyira hogy megvegyem őket.
Én mikor még PC-s voltam erőteljesen a TV-ben látott Xbox reklámok láttán simán vettem volna egy 360-at, de akkor még nem kerestem. Viszont azért nem mellette döntöttem mert azok a játékok amik érdekeltek nem arra jöttek hanem a másik konzolra.