Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután egy hiba következtében csak úgy szórta az Anthem a játékosoknak a jobbnál-jobb lootot, a fejlesztők az anomália kiküszöbölése mellett vetettek egy pillantást magára a drop-rendszerre is. Ben Irving producer részletezte Redditen, hogy milyen változtatásokat eszközöltek a lootolás szisztémájában, melyek a következő patch-csel élesednek is, ezek vélhetőleg holnap már be is kerülnek.
Harmincas szinttől már nem fognak esni common és uncommon cuccok, illetve a masterwork típusú fegyverek is jóval kevesebb alapanyagot fognak elemészteni, mint eddig. Eddig ugyebár 25 kis masterwork darabka kellett egy-egy craftoláshoz, most már mindössze 15.
Ezeken felül sokan kifogásolták, hogy egyes bónuszok teljesen értelmetlennek bizonyulnak némely felszerelésen, így kvázi használhatatlanok, ezért a BioWare ezt is orvosolta, ezáltal most már minden kis stat, ami a felszerelésünkön van, hasznos lesz, ellenben üröm az örömben, hogy ez a változtatás csak azokra a cuccokra fog érvényesülni, amelyeket innentől zsákolnak be a játékosok, tehát a most meglévő alkatrészek és fegyverek ugyanolyan tulajdonságokkal fognak bírni.
mordorer
6 éve, 10 hónapja és 3 heteMilyen jól jártak akik bug miatt meg lettek szórva cuccokkal, többiek meg beszopták.
petrovicsz
6 éve, 10 hónapja és 3 heteMindig nagy öröm lehet amikor egyesek könnyen szereznek meg valamit a fejlesztők balfaszsága miatt, mások meg szívnak ugyanazzal heteket akár!