Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix bejelentette, hogy idén nyáron a nyugati régiókban is elérhetővé teszik majd a Dragon Quest Builders 2 nyugati változatát, így a Minecraft és a klasszikus RPG-k elemeit vegyítő alkotást valóban lokalizálják. Sőt mi több, a premier már szinte itt van a kanyarban, ezáltal megtudtuk, hogy a Dragon Quest Builders 2 napra pontosan július 12-én roboghat majd be közénk, méghozzá egyszerre PS4-re és Nintendo Switch-re.
Hogy megkoronázzák a nagy bejelentést, a készítők két mozgóképpel is kedveskedtek nekünk a Dragon Quest Builders 2-ről, így az elsőn rögtön a nyitójelenetet láthatjuk már lokalizálva, míg a második egy gameplay felvétel lett – szintén érthető nyelvezettel.
vape
6 éve, 11 hónapja és 6 napjaJó kis játék.