Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Metacritic részeként a rajongók folyamatosan lehetőséget kapnak arra, hogy a videojátékok és egyéb produktumok mellett közvetetten a kiadókat is értékeljék, amivel kapcsolatban 2018 egy igencsak komoly meglepetést hozott. Történt ugyanis, hogy a pontszámok alapján a Capcom lett 2018 legjobb játékkiadója, ami nem véletlen, hiszen a csapat 14 címmel gazdagította tavaly az ipart, melyek közül a Monster Hunter World elképesztően nagyot tarolt, az Xbox One-os változat a mai napig 90 százalékon áll az oldalon, de a legrosszabb eredményük is a Mega Man X Legacy Collection 2 Nintendo Switch-es változata, amit 60 százalékra értékeltek a rajongók.
Összességében a Capcom által 2018-ban kiadott játékok 79,3 százalékos megítéléssel büszkélkedhetnek, ami kifejezetten jó eredmény. A lista második helyére egyébiránt a Sega került fel 78,5 százalékkal (legjobb alkotásuk a Sonic Mania Plus lett 91 százalékkal, a legrosszabb pedig a Shining Resonance Refrain 67 százalékkal), míg a dobogó harmadik helyére az Electronic Arts állhatott 77,5 százalékos általános megítéléssel.
vape
6 éve, 11 hónapja és 2 heteEz is egyfajta elismerés. 🙂
imperator
6 éve, 11 hónapja és 2 heteIdén is összejöhet, a RE2 már most nagy siker, nemsokára jön a DMC5, nem hiszem hogy abban is csalódni kell.
tommy
6 éve, 11 hónapja és 2 heteJó játékokat dobtak ki, megérdemelt elismerés.
warriorautobot
6 éve, 11 hónapja és 2 heteHát legalább nem basszák át az embereket! 🙂
És ahogy imperátor írja, idén is simán meglesz ez! 😉