Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Daybreak Game Company még 2018 végén jelentette be, hogy hamarosan érkezik a PlanetSide Arena, aminek az eredeti tervek szerint január 29-én kellett volna kijönnie, azonban különböző hibaelhárításokra és javításokra hivatkozva eltolták a premiert. A vadonatúj megjelenési dátum március 26. lett, viszont addig sem kell nagyon mellőznünk az alkotást, hiszen január 30-án ettől függetlenül indul a zárt béta, amelyhez előrendelés útján lehet csatlakozni.
Továbbá az előrendelők február 20-ától részt vehetnek egy úgynevezett „Founders Season”-ben, ahol exkluzív jutalmakat kaphatnak a játékosok, azonban még erről nem tudni pontosan, mit takar.
A PlanetSide Arena egyébként egy kasztalapú lövölde, amely lényegében egy battle royale játékként üzemel, viszont az igazán nagy dobása a játéknak, hogy ez 250 vs. 250 alapon működik. Talán ez hoz majd egy frissességet a mostani battle royale őrületbe, lévén korábban ilyen nagy létszámú ütközetre eddig nem nagyon volt precedens, legalábbis battle royale-ban nem.
direktor
6 éve, 11 hónapja és 3 heteKár. A PlanetSide 2-vel rengeteget toltam anno, várom ezt is.
patrik94
6 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem a kettőnek nincs köze egymáshoz.
eltohn
6 éve, 11 hónapja és 3 heteMondjuk egyelőre nem lenne rossz ha gyúrnának a grafikán kicsit, ha már úgyis késik.
petrovicsz
6 éve, 11 hónapja és 3 heteNem örülök. Nagyon kipróbálnám már.