Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Georgia Jackson egy fiatal brit nő, aki néhány héttel ezelőtt tudta meg, hogy párja kétszer is megcsalta őt, így kapcsolatuk kezdetén, és mikor tavaly állapotos volt, ezért pedig szörnyű bosszút eszelt ki Josh Maddock ellen. Az ugyanis egy dolog, hogy Georgia azonnal szakított a férfival, de szerette volna pluszban megalázni őt, és eladni azt, ami állítása szerint a legtöbbet jelentette neki, mégpedig az Xbox konzolját, a hozzá kapcsolódó tartozékokat - köztük egy profi headsetet -, valamint az éveken át gyűjtögetett videojátékokat.
A nő fillérekért tette fel a csomagot a világhálóra, amit elég sajátos hirdetési szöveggel fogalmazott meg, lévén azzal kezdte a bejegyzést, hogy éppen most tudta meg, hogy a párja egy másik lányba tette a farkát, ezért eladja a legfőbb büszkeségét és örömforrását.
Kiemelte, hogy aki elsőként jelentkezik, 3 fontért, tehát gyakorlatilag ezer forintért viheti az egészet, neki ugyanis új konyhakésre kell most a pénz, mert a jelenlegi volt párja kocsijának egyik kerekéből lóg ki.
hellblade
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaVégülis jobb mintha megölte volna.. 😄
Azért az se lepne meg ha egy hét múlva együtt lennének..
marduk
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaÁltalában a sztorinak az a másik része ilyenkor, hogy amúgy a csajnak volt nagyon furcsa hozzáállása a dolgokhoz, és a csávó emiatt kúrt félre… 😄 Legalábbis az ilyen kicsinyes bosszúkból általában erre következtethet az ember.
muki
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaElég gonosz bosszú, de azt hiszem örülhet a gyerek hogy ennyivel megúszta. Bár a gyerektartást nem fogja az idióta. 😄
fighterlaci
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaAkkor ne csináljon neki gyereket baszki.
hellblade
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaHát,ja az általában kiderül a gyerekcsinálás előtt,hogy milyen a másik..
De nézd el Marduknak,neki nem sok tapasztalata van a nőkről.. 😄
Ezek szerint..
marduk
6 éve, 12 hónapja és 1 napja… vagy eltitkolta a nő a férfi elől, vagy hazudott neki róla stb.. Elég sok minden lehetett ott. 🙂 Neked meg szerintem semmi jogod sincs másokat kioktatni ilyen téren (főleg engem), aki egy videojáték figurára veri a farkát. 😄
hellblade
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaA kioktatás az más,én csak szimplán levontam a következtetést,ahogy más is.. 😉
marduk
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaIgen-igen.
direktor
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaDurva bosszú. 😄
warriorautobot
6 éve, 12 hónapja és 1 napjaHát én ennyiért simán megvenném, de sajnos már van egy PS-em. 😄