Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Blizzard folyamatosan finomítja az Overwatch karaktereinek tulajdonságait és képességeit, azonban a jelentősebb módosításokról azért rendszerint külön is jelentenek, így most éppen Brigitte kapcsán hallottuk, hogy komoly változások elébe néz a karakter. Rengetegen kihasználták ugyanis, hogy Brigitte képes volt gyakorlatilag úgy pofán verni Reinhardt karakterét felemelt pajzs mellett, mintha a lovagot semmi sem védte volna, ezt a hiányosságot pedig meglepően sokan kihasználták - nem véletlenül.
A Shield Bash névre hallgató képességet tehát nemsokára átalakítják, ezáltal hamarosan találkozhatunk már vele a tesztszervereken, és amennyiben nem gyengíti le nagyon Brigitte karakterét – ez nem túl valószínű -, akkor rövidesen élesben sem tudjuk a csajszi oldalán gond nélkül kiütni Reinhardtot.
ronalddo
7 éve, 2 hónapja és 5 napjaHát bika volt na, mi ebben a baj? 😄
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 5 napjaAkkor ez legyen igaz Doomfist-re is! Mert ugyan olyan OP a rocket punch mint a bash.
Érdekes, hogy a DPS karakterek ritkábban kapják meg az olyan szintű nerf adagjukat ami után használhatatlanná válnak. Egy support karakter sokkal rosszabb helyzetben van, de így is alig akar valaki velük játszani. Olyan szinten elbántak a support karakterekkel mert a sok crybaby picsog, hogy túl erős és nem tudja a otp karakterével counterelni, hogy inkább sír a bliz supportnak hogy nerfeljék halálba! Így járt Ana, Mercy és most Brigitte is… remek…