Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Titkon azért sokan reménykedtünk, hogy végre valahára meglep minket valamivel a Blizzard a Diablo-sorozattal kapcsolatban, azonban a BlizzConon "mindössze" egy vadonatúj mobiljátékot jelentettek be, a Diablo: Immortalt. Természetesen kapásból felháborodtak a játékosok, hiszen már jó ideje nem kapja meg a franchise azt a törődést, amit az valóban megérdemel, azonban most reagált a Blizzard a támadásokra, konkrétan Allen Adham, aki azt mondta, hogy továbbra is több Diablo témájú projekt formálódik a háttérben, úgyhogy aggodalomra semmi ok.
Kérdéses akkor, hogy ezekről mikor szándékoznak lerántani a leplet, a még ennél is jobb kérdés viszont, hogy képesek lesznek-e ezután visszanyerni a lojális rajongók szívét, akik akár egy Diablo 3 kiegészítőben, esetlegesen egy Diablo 4 bejelentésében bíztak.
5t3v3nk3
7 éve, 2 hónapja és 1 heteOlvastam egy NAGYON jó meglátást a témában facebookon:
#dolt# A fő gamer piac Kínában épül fel lassacskán hatalmas módon megerősödve. Ott a Mobil a fő platform.
A Kínai vásárlóerő hatalmas, a középosztály lassan népesebb, mint az európai és az USA középosztálya együtt.
Azaz üzletileg jobban megéri mobilra fejleszteni, és a keleti távolkeleti piacra tervezni, mint a kiégőben lévő európai, amerikai piacra.
#dolt_vege#
Kb. ez volt a lényege, nem pontos fordítás.
És igen. Erről van szó, körülbelül.
patrik94
7 éve, 2 hónapja és 1 hetePersze csak épp emiatt a felfogás miatt vannak kiakadva sokan. Nem CSAK a maximális profitról kell szóljon a játékfejlesztés.
muki
7 éve, 2 hónapja és 1 heteBiztos nem számítottak ekkora népharagra. Keményen elbaltázott lépés ez.
rdave
7 éve, 2 hónapja és 1 heteFélig… Csak annyira a fő platform ott a mobil, mint itt, casualok húzzák fel, de Kínában hatalmas a PC-s réteg is. Nem véletlen vannak tele mmo-kkal, meg battle royale-okkal. Kína gigavállalata, ami gyakran alázza profitban mindegyik(!) másik céget a világon, az a Tencent és erősen PC-s. Ők a 100%-os tulajdonosai a Riot Gamesnek, résztulajdonosok az Epicben, a Bluehole-ban és még pár hasonló PC-n profitáló cégnek. Ők hozták létre a Steam kínai megfelelőjét is, a WeGame-et. Azt is külön kellene kezelni, hogy ki a középosztály Kínában és ki a középosztály Amerikában. Tény, hogy megállíthatatlanul nő Kínában a mobil piac, de ez mindenhol egyaránt igaz. Ennek ellenére hatalmasat lehet kaszálni ott PC-n. Az e-sport is tele van kínai és koreai arcokkal. A Diablo eléggé a hardcore réteg címe, ha ezt mobilra viszik, akkor a casual réteget akarják eléri, akiket meg nehéz lesz meggyőzni, hogy ez jobb, mint a többi háromezer másik felülnézetes csapkodós cucc, amivel már Dunát lehetne rekeszteni. Nem ellenzem a mobilos verziót, sőt nagyon tetszik a videó róla, de hiba volt nem egyszerre bejelenteni a Diablo 4-gyel.
marduk
7 éve, 2 hónapja és 1 heteMeg azt se felejtsük el, hogy sok sikeres e-sport csapat kínai, mint pl. a multiplatformos Invictus Gaming.
neomundi
7 éve, 2 hónapja és 1 heteFake news. Sokkal több dislike van már összeségében 400k fölött jár. Szomorú hogy ennyire nyilvánvaló dolgokat is megpróbálnak elhallgatni…
marco
7 éve, 2 hónapja és 1 heteTe vagy fake bazdmeg. 😄 Mész is a levesbe.
ronalddo
7 éve, 2 hónapja és 1 heteNemááááár, így nem tudok rá válaszolni neki! 😄
totyak
7 éve, 2 hónapja és 1 heteA több Diablo témájú projekt az nálam nem feltétlenül jelent egy új, teljes értékű Diablo játékot, vagy akár egy vaskos D3 kieget.
petrovicsz
7 éve, 2 hónapja és 1 heteMobilos játékok jönnek fel mint a talajvíz. Aki emiatt reklamál, az hülye. 😄 Előbb utóbb végérvényesen le fogja váltani a mostani játékplatformokat amúgy, ez van.
mordorer
7 éve, 2 hónapja és 1 heteEz hasonlít a Cod-os dislike botrányra! xD
dav2377
7 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem ez teljesen vicces 😄 tuti kipróbálom. Ezen én személy szerint nem tudok mérgelődni. Nem egészen van úgy hogy arra lesz fejlesztve egy game amire a közönség szeretné, persze sokat nyom, persze.
Biztos lesz később egy D3 kieg vagy egy Diablo 4. Ezért esetleg megutálni őket teljesen felesleges vagy épp elpártolni
Blizzardról van szó 😄
direktor
7 éve, 2 hónapja és 1 heteHihetetlen micsoda dislike kampány ment erre a játékra. Pedig már ránézésre is kurvajó, nálam nagyon várós!