Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meg sem lepődünk már azon, hogy már jóval a megjelenés előtt megszellőztetik a különféle kiegészítőket, amik majd a későbbiekben jönnek egy adott játékhoz, hiszen jó ideje alkalmazzák ezt a módszert a stúdiók. A Just Cause 4 premierjéig még egy hónapot várnunk kell, azonban a Square Enix publikált egy valóban nyúlfarknyi előzetest a jövőbeni DLC-khez, melyek mind-mind 2019-ben fognak jönni.
A Dare Devils nevezetű bővítménnyel a versenyzés kerül majd a középpontba, a Demons címre keresztelt kiegészítésben – ki gondolná – démonokkal vesszük fel a harcot, a Dangerben pedig Rico egykori munkaadója bukkan fel a színen, ő pedig rengeteg hasznos ketyerét is szállít magával.
Amennyiben a játék Gold Edition változatára ruháztál be, akkor ezekhez automatikusan hozzáférhetsz majd, mikor befutnak, hovatovább a bérlettulajdonosok hét nappal korábban már nyúzhatják is őket, bár konkrét megjelenési dátumunk még egyikhez sincs.
hellblade
7 éve, 2 hónapja és 2 heteÉs akkor ma már ez természetes,a kérdés meg sem jelenik hogy:
„Miért nem adják ki egybe akkor?”
Azé’ hogy fizessé’!-hangozna a válasz..
Legalább úgy-tennének mintha tényleg közben készülne hozzá bővítmény..
vape
7 éve, 2 hónapja és 2 heteNa igen, ha kész van, nem tudom minek húzni. Annyira gáz hogy régen ezeket kaptuk.
vidoros
7 éve, 2 hónapja és 2 heteLegalább tudjuk hogy lesz tartalom. 😄