Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Doom, a Skyrim vagy a Wolfenstein II: The New Colossus után sokan szinte követelték a Bethesdától, hogy Nintendo Switch-re is megjelenhessen a Fallout 76, azonban a játék csak nem akart berobogni erre a platformra, aminek megvan a maga oka. Bár pontosan nem tudjuk, hogy mi az, ellenben Pete Hines, a Bethesda marketingese a PAX Aus részeként elmondta, hogy egyszerűen nem megvalósítható, hogy a játékot erre a platformra is elhozzák.
A pontos akadályok megemlítését Pete látványosan kerülte, de megnyugtatásul azért elmondta, hogy életképes platformnak tartják a Nintendo új konzolját, és a jövőben mindenképpen számolnak vele, de a Fallout 76 biztosan kimarad a kínálatból.
golem
7 éve, 2 hónapja és 2 heteAz kemény bakker. 😮 Ugyanaz kezdődik mint a Wii-nél. Elkezdte mindenki rá fejleszteni a cuccokat, jöttek a bejelentések, aztán rövid időn belül meg is halt az egész.
mordorer
7 éve, 2 hónapja és 2 heteÉrdekes hogy a Skyrim tudott menni rajta, ez meg nem. 😮
ronalddo
7 éve, 2 hónapja és 2 heteSzóval fejlesztenek majd rá, csak épp az idei húzócímet szarják le. Aha.
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 2 heteInkább a Wii U-nál volt ez.
A Wii esetében nagyon sok exkluzív cím volt.