Sapkowski ugyanis egy lengyel törvényre hivatkozva nemrégiben 60 millió zlotyinak, azaz 16 millió dollárnak megfelelő kártérítést követelt a fejlesztőktől, mert szerinte irreálisan több bevételük származik a The Witcher-sorozatból, mint amennyiért ő eladta nekik a jogokat, és ezért, ha kell, akkor perre is megy ellenük.

Az író azt is kiemelte, hogy a stúdióval annak idején csak az első rész kapcsán állapodtak meg, a többi játékra nem kaptak engedélyt, azonban a CD Projekt RED időközben jelezte, hogy ezek az állítások és követelések nem állják meg a helyüket, de szeretnék törvényes úton rendezni a kérdést úgy, hogy közben a jó kapcsolat is megmaradjon köztük és Sapkowski között.