Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vannak játékok, melyeknél a platformok közötti közös játék abszolút adná magát, főként azoknál, ahol vagy nincs PvP-re lehetőség, vagy szimplán PC-n is mindenki kontrollerrel játssza az adott játékot, mégis ezt a funkciót aligha támogatja még pár játék. A cross-play egyik úttörője egyértelműen a Fortnite, a stúdiók azóta pedig egyre jobban mozgolódnak az említett lehetőség irányába. Ezúttal az Electronic Arts alelnöke, Chris Evenden nyilatkozta, hogy a legnagyobb sorozataik esetében igyekeznek megoldást találni, hogy implementálják a cross-playt, hasonlóan, mint az Epic Games battle royale őrülete.
Véleménye szerint, ha az emberek játszhatnak platformok közötti korlátozás nélkül, az bizony családokat és barátokat hozhat össze, és úgy gondolja Evenden, hogy ez a fejlesztési folyamat fontos szempontja. Igazából a sportjátékaik esetében ez adná magát, ott nem lennének a PC-s felhasználók akkora előnyben, mint egy FPS esetében, de várjuk ki, hogy mivel rukkol elő az EA.
vidoros
7 éve, 5 hónapja és 3 heteEhhez a Sonynak is lesz egy két szava. 🙂
ronalddo
7 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn azt hittem eddig is crossplay volt mind. 🙂
tommy
7 éve, 5 hónapja és 3 heteNa ez jól hangzik!
mordorer
7 éve, 5 hónapja és 3 hetePS4 biztos kimarad hacsak nem megoldják valami saját megoldással.
fighterlaci
7 éve, 5 hónapja és 3 heteDe szar szöveg. 😄
vape
7 éve, 5 hónapja és 3 heteMondjuk ez szerintem tök alapnak kéne hogy legyen.
zender
7 éve, 5 hónapja és 3 heteNem feltétlenül, mert pl a kontrolleres és a billentyűzet + egér irányítás nagyon de nagyon más. Az egyik félnél ez az előny, a másiknál az. De hogy nem egyenlőek az esélyek az biztos.
totyak
7 éve, 5 hónapja és 3 heteKellene egy külön opció a játékba, amiből crossplay-be léphetnél, meg kellene egy, amiből csak saját platformos játékosokkal találkoznál. Aki bevállalja, hogy esetleg nem lesznek egyenlőek a feltételek, az lépjen a crossplaybe, többiek a másikba. Nem egy bonyolult történet.