Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoftnak sokkal nagyobb tervei vannak a The Division-sorozattal annál, minthogy elkészítsenek hozzá egy közönséges folytatást, és ezzel lezárják a dolgot, lévén egy szerteágazó univerzum kidolgozását tűzték most ki célul. Ezt pedig a tervek szerint többek között képregényekkel és könyvekkel szeretnék majd kiteljesíteni, melyek legkorábban 2019-ben kerülhetnek a boltok polcaira, de túl sok pontos részlet még nem látott napvilágot róluk.
Ami bizonyos, hogy a képregényeket a Dark Horse gondozza majd, írójuk pedig Alex Irvine lesz, akinek a neve bizonyára ismerősen csenghet azok számára, akik korábban még olvasták a The Division: New York Collapse című regényt.
Pontosabb dátumok egyelőre még nem láttak napvilágot, de van idő bőven, hiszen a The Division 2 is csak 2019. március 15-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
fighterlaci
7 éve, 5 hónapja és 3 heteMindenből kifacsarják az utolsó centeket is. 😄
muki
7 éve, 5 hónapja és 3 heteHát nem tudom, de én nem látok bele ennyit mint amit ők vizionálnak… 😄
mordorer
7 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért ez nem hangzik olyan rosszul. Mondjuk hogy miért pont a division lett a kiválasztott azt nem annyira értem.
5t3v3nk3
7 éve, 5 hónapja és 3 heteIdeje írnom egy Division novellát, hogy lássa a nép, mi van a settingben.. 😄
Igen tudom, hogy szerény vagyok..😄
ronalddo
7 éve, 5 hónapja és 3 heteHelyes gondolat, én szívesen olvasnám!